Hajime Tabata nem akárki. Az ő nevéhez köthető szinte az összes Final Fantasy játék, akár producerként, akár rendezőként volt jelen. Tavaly decemberben a Squere Enix elhagyása után bejelentette, hogy új stúdiót hoz létre, JP Games néven.
Úgy tűnik, igen komoly játékkal indul az új stúdió, ami nem is áll olyan távol a fantasy világoktól. A stúdió a Pegasus Dream Tour nevű játékon dolgozik, mely a Tokió 2020-as Paralimpiai játékainak hivatalos videojátéka lesz. A JP Games ráadásul a fejlesztés során szorosan együttműködik a Nemzetközi Paralimpiai Bizottsággal.
„Szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített, és elértük mindezt. Remélem mindenki számára élmény lesz a játék, amikor 2020-ban megjelenik” – írta Tabata Facebook posztjában.
A játék egy teljesen új műfajt képvisel, egyfajta sport RPG, ahol a játékosok virtuális paralimpiai játékokon vesznek részt, egy fantasy stílusú metropoliszban, Pegasus City-ben. A játékosok olyan karaktereket irányítanak, akik különleges képességekkel rendelkeznek. Utóbbinak gyűjtőneve is van: Xtra power, mely megmutatja, hogy milyen képességgel bírnak a fogyatékossággal élők a valóságban. A játék a tervek szerint több platformon, még mobilon is játszható lesz.
Andrew Parsons, a nemzetközi paralimpiai bizottság elnöke egy nyilatkozatában elmondta: ” Hisszük, hogy ez a játék segít a paralimpiai játékok iránti érdeklődés fokozásában, és segít az embereknek a világ minden táján megtapasztalni az paralimpiai játékok légkörét és izgalmát.”
„A paralimpiai sportok kiemelkedők, és segítenek a fogyatékossággal élőkkel szembeni attitűd megváltoztatásában” – tette hozzá.
Tabata szerint ez nem csak egy egyszerű sportjáték.
„Ezzel a videojátékkal szeretnénk hozzájárulni a paralimpiai játékok jövőbeli növekedéséhez, nemcsak mint sportesemény, hanem mint kiváló szórakozás. A játék remélhetőleg tartós értéket képvisel majd a jövőben.”
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…