Ideje mélyebben is elmerülni a témában.

Manapság már a pár ezres kategóriákban is kizárólag optikai egerekkel találkozhatunk. A nevéből adódóan az optikai egér nem a golyó forgását fordítja át a számítógépnek is értelmezhető formába, hanem az egérben található optikai egység készít folyamatosan felvételek az alatta elterülő felületről. Ezt az egységet segíti ki a LED, mely megvilágítja az adott felületet. Régebben a legelterjedtebb a piros színű világítás volt, manapság pedig az emberi szem számára nem látható, infravörös tartományban dolgoznak ezek a diódák.

Az optika rengeteg felvételt készít másodpercenként és a képek közötti különbségből következteti ki az elmozdulás irányát és távolságát. Minél több ilyen képet képes készíteni és feldolgozni az egér képfeldolgozó processzora, annál pontosabb működésről beszélhetünk. Modern egereknél és minőségi szenzoroknál ez az érték tízezres tartományban foglal helyett, így nem kell aggódnunk a pontossággal kapcsolatban.

Hoppá, akkor ez egy mozgás lesz. Úgy bizony.

A DPI

PixArt 3370 – Korunk egyik legelterjedtebb szenzora

DPI, azaz Dots per inch. Ez a szám egy inchen elhelyezkedő és a szenzor által feldolgozott képpontok számát jelöli. Papíron minél nagyobb ez a szám az egerünk annál pontosabb, érzékenyebb és gyorsabb lehet. Ám még a modern egereket sem érdemes 2000-3200 DPI felett használni, ha nem muszáj. Szenzoronként eltérhet ez az érték, ám 1600 DPI-ig biztonságban vagyunk. Efelett már kozmetikázott, mesterségesen feljavított, interpolált értékekkel dolgozhat az egérben helyett kapott számítási egység, amely miatt komoly pontatlansági problémákba ütközhetünk. Természetesen casual, sztori alapú játszadozásnál ez kevésbé számít, ám lövöldözős játékokban már annál inkább.

Ezt a jelenséget a jó minőségű egerekben található PixArt (ezekre épülnek például a SteelSeries, Razer vagy épp a Logitech „saját” megoldásai is) szenzoroknál is megfigyelhetjük. Így már nem is hangzanak annyira jól a gyártók által túltolt, több tízezres értékek, igaz? Az azonban szintén vitathatatlan, hogy a legtöbb esetben a minél magasabb maximális DPI jobb, újabb szenzort takar. Egyszerűen csak nem feltétlenül kell addig feltekernünk a szoftverben a virtuális csúszkát, főleg, ha a komolyabb játék a cél. Egerek esetében használatos, sőt pontosabb kifejezés a CPI (Counts Per Inch) is, ám felhasználói szempontból a DPI és a CPI ugyan azt takarja.

Tökéletes DPI érték? Nem létezik.

25600 DPI sem elérhetetlen

A magas DPI tehát gyorsabb képernyőmozgást vagy érzékenyebb egeret jelenthet számunkra. Papíron ez csak jó dolog lehet, de valójában az alacsonyabb érték nagyobb pontosságot eredményezhet. Manapság a legtöbb gamer egér 100 és 18000/25600 DPI között állítható. Az asztalon vagy épp böngészés közben feltekerhetjük akár a maximumra is ezt az értéket, hiszen itt a pontosság kevésbé fontos, ám az kijelenthető, hogy a legtöbb játékos 400 és 1600 DPI között használja az egerét. A fenti információk tükrében nagyon helyesen teszik ezt. Ezen a tartományon belül teljesen egyéni preferenciáról beszélhetünk, függhet az adott játéktól, a saját szájízünktől, a használt egérpad anyagától, viselkedésétől is.

A nagyobb DPI előnyei

Mivel a magas DPI gyorsabb kurzormozgást jelent, ezeket a szinteket általában a twitch shooterek és a gyors, de nem feltétlenül pontos reflexeket igénylő játékok számára tartják megfelelőnek. Azonban, ahogy korábban már leírtuk, a magas DPI kisebb pontosságot eredményez, ami a precíziós mozgásokat igénylő FPS játékokban vissza is üthet. A magas DPI szintén jól jöhet olyan játékokban, ahol gyorsan szeretnénk mozgatni a kamerát, ilyenek az RPG-k és az MMO-k.

Az alacsony DPI előnyei

Az alacsony DPI jóval lassabbnak érződhet, ám teljes irányítást kaphatunk az egér felett. Hihetetlenül pontos (mikro)mozgásokat végezhetünk, mely több FPS címben, esetleg MOBA és stratégiai játékokban is jól jöhet. A megszokás, átállás nehézkes lehet, hiszen jóval több munkát kell belevinnünk egy-egy nagyobb rántásba, flick lövésbe.

eDPI – Ezt már lehet hasonlítgatni

A legtöbb profi CS:GO játékos eDPI értéke 600 és 1200 között van

Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy a DPI nem is számít annyira, főleg, ha modern játékokról beszélünk? Természetesen ez a fenti 100-1600 ajánlott DPI tartományra vonatkozik, nem a magasabb beállításokra, ahol már mesterségesen is beleszól az egérszenzor a műveleteinkbe. Az eDPI (Effective DPI) már egy sokkal többet mondó szám, érték lehet. 

Az eDPI egy olyan szám, melyet az adott játék „Sensitivity/Érzékenység” értéke és az egerünk DPI értékének szorzata ad meg. Játékonként el kell különíteni, hiszen valamelyik címben 0-1 között állítható az érzékenység, míg egy másikban mondjuk 0 és 100 között. Adott játékon belül azonban már kiváló összehasonlításul szolgálhat. Vegyünk példának két CS:GO játékost:

  • Az egyik 800 DPI-n játszik 1-es sensitivity értéken
  • A másik pedig 400 DPI-n, de 2-es sensitivity értéken

Ebben az esetben mindkét játékos 800 eDPI-n játszik a Valve FPS játékával, hiszen a 800 * 1 éppen ugyanannyi, mint a 400 * 2, de idevehetnénk természetesen az 1600 * 0.5 vagy épp a 100 * 8 kombinációt is. Éppen azért, legyen szó akár ismerőseink, akár profi játékosok beállításáról, az eDPI érték sokkal többet mond, mint az egér alap DPI értéke. Egyedül olyan játékoknál számít a DPI igazán, ahol nincs külön beállítási lehetőségünk az érzékenységre.  

A Windows „6/11”-es beállítása

A Windows egérbeállításaiban is lehetőségünk nyílik a kurzor sebességének beállítására. Ezt az „Egér – tulajdonságok” menüpontban, az egérmutató beállításai fül alatt tehetjük meg. Ez azonban szoftveresen segíti a munkánkat, mely ismét a pontosság elvesztésével járhat, beszéljünk akár gyorsításról, akár lassításról. Éppen ezért érdemes középen (hatodik lehetőség a 11-ből; innen a 6/11 kifejezés) tartanunk ezt a beállítást, illetve kikapcsolnunk a „Rámutatás pontosságának javítását” is. Ekkor a Windows nem szól bele az egérszenzor munkájába mesterségesen, melyet érdemes is elkerülni a mindennapok során. Ha indokolt a gyorsabb kurzormozgás, akkor az egér szoftverében végezzük el a DPI emelést, mintsem a Windows beállításaiban. 

Összefoglalva

Jól látható, hogy „tökéletes” DPI nem létezik, ám érdemes lehet megfogadni az alábbi tanácsokat, ha az egér beállításaiban barangolunk:

  • Érdemes 400 és 1600 között tartanunk az értéket játékok közben, hiszen felette már mesterségesen javíthat a kurzormozgásokon a szenzor firmware, mely a pontosság romlásával járhat
  • Asztalon gyakorlatilag bármilyen DPI értéket használhatunk, hiszen ott némi pontatlanság is elfogadható
  • A Windows mesterséges rásegítéseit is „kötelező” kikapcsolnunk, inkább az egér szoftverében végezzük el a DPI növelését
  • A játékonkénti eDPI érték sokkal jobb összehasonlítási értéket adhat, mint a DPI
  • A megfelelő, játékban beállítható egérérzékenység megtalálása sokkal kritikusabb, mint az egér DPI értéke

A SZÁMODRA tökéletes egérérzékenység megtalálása, akár új játékra váltasz, akár most kezdenél komolyabban játszani:

Így válts sensitivity-t a játékok között – A tökéletes egérérzékenység igenis létezik

×