Nemrég írtunk róla, hogy a jelek szerint hamarosan esni fognak az SSD árak, aminek mindannyian örülünk. A gyártók már kevésbé,…
Végre hivatalosan is leleplezték az Nvidia Geforce RTX 3070 teljesítményét, a tegnapi napon ugyanis végre lejárt a gyártó által jóváhagyott…
Biztosan előfordult már mindenkivel, hogy a Windows jelzett: kevés a hely. Legyen bármekkora a tárhelyünk, egy idő után biztosan bele…
Ezúttal kicsit csúszott az idei iPhone bejelentése, de a koronavírusnak köszönhetően már sajnos megszoktuk, hogy valami nem időben érkezik. Végre…
Mostanában csak úgy pezseg a hardver szekció, aminek különösen örülünk. Ameddig az AMD kidobta az Intel-verő Ryzen 5000 szériát, addig…
Az utóbbi időben nemhogy sikerült felzárkóznia az AMD-nek, hanem bizony több tekintetben már le is körözték az Intelt. Ezúttal egy…
Végre lekerült a lepel a PlayStation 5 specifikációiról, nemsokkal korábban pedig az Xbox Series X hardvereiről pedig szintén, azóta pedig…
Már több mint 2 hete, hogy az Nvidia bemutatta a 2. generációs RTX-eket, amik közül az RTX 3080 az egyik…
Őszintén szólva nem gondoltuk volna, hogy a Microsoft megelőzi a Sony-t az árcédulák bejelentésébe, de ezúttal fordult a kocka. Valóságos…
Ha szintetikus benchmarkról van szó, akkor elsők között szokott felmerülni az AnTuTu neve, ami nem véletlen, hiszen már az elsők…