Jelenleg az Xbox Series gépek a játékvilág svájci bicskái.

Nem kellett sok a trükközőknek az Xbox Series konzolok megjelenése után, hogy felfedezzék az újabb generációs masinákban mélyen rejlő lehetőségeket. A nagy mókolások közepette rájöttek, hogy a Series-eken kedvünkre elérhetjük a Developer Mode-ot, azaz a fejlesztői módot, aminek segítségével PC-s alkalmazásokat is feltelepíthetünk a gépre.

Olyanokat is, mint például egy játékemulátor.

Szóval így lett 2020 végétől kezdődően hivatalosan is az Xbox Series X és az S minden idők legszélesebb játékpalettáját kínáló konzolja. Pláne miután felraktuk rá a RetroArch-ot. Ezzel az emulátorral ugyanis mindenféle korábbi konzol játékát elindíthatjuk az Xboxon, legyen az PlayStation, Nintendo vagy SEGA cím. Ehhez viszont egy átlagfelhasználónál kicsit jobban kell érteni mókoláshoz, de a RetroArch sem egy kimondottan konzolra készült program, azaz a használata is bonyolultabb, mint amit Xboxon megszokott az ember.

Viszont az emulátorokat készítő fejlesztők is észlelték az új Xboxok adta lehetőséget, ezért úgy döntöttek, hogy a PC-s program helyett inkább csinálnak egyet konzolra szabva. Így született meg végül 2022 decemberében a világ egyik legnépszerűbb Nintendo Wii és GameCube emulátorának, a Dolphinnak a kifejezetten Xboxos alkalmazása. Igaz, az első verzió még csak teszt jellegű volt, de a napokban megkapta az 1.02-es frissítést, amellyel már tökéletesen futnak a klasszikus Nintendo-játékok Xboxon.

A telepítéshez viszont minimálisan trükközni kell, de ModernVintageGamer videói segítségével (alább) egyszerűen abszolválni lehet a dolgot. Ezután jön a szürkezónás, vagyis a nem túl hivatalos játékbeszerzés, amire természetesen senkit nem bíztatnánk: ha van lehetőséged beszerezni egy GameCube-ot vagy egy Wii-t, akkor még mindig érdemes inkább arról játszani (főleg, hogy utóbbi mozgásérzékelő-specifikus – btw. nekem is van még egy Wii-m itthon, elég fun még mindig, és kéz alól elég olcsó is).

De a lényeg, hogy ilyen mód is akad az olyan játékok lejátszására, melyeket például még a célplatform birtokában is nehéz, vagy egyenesen lehetetlen beszerezni. Az Xboxos emulátor viszont azért is jó, mert a játékokat képes 1440p-re skálázni, és ha a modderek készítettek HD textúra csomagokat, akkor azokkal is megszépíthetjük.

A Dolphin Xbox appja egyébként a régebbi konzolokon is elérhető, One-on és One X-en egyaránt, de ott eléggé leromlik a teljesítmény. Az alkalmazás – 1.02 ide, vagy oda – amúgy sem túl acélos még, de ha a jövőben is olyan ütemben fog fejlődni, mint az elmúlt két hónapban, akkor év végére olyan gördülékenyen fog működni, mint bármi más.

Ezt is olvasd el:

Takaríts, mert lehal a géped! – Így pucolhatod ki az Xbox Series X-et

 

×