Az ESL jelentette be, hogy az Orgless két meccs után visszalépett a további megmérettetésektől, a csapat pedig azzal a lendülettel darabokra is hullott.

Az Orgless eddig ismert kerete még februárban állt össze, először játszani pedig az amerikai minor kvalin láthattuk őket. A Flashpoint első szezonjában megosztott 5-6. helyen zártak, maguk mögé szorítva többek között a Chaos és az Envy csapatát is.

A minor kvalifikáció is sikeres volt, mely egy spotot biztosított nekik az ESL One: Road To Rio amerikai szekciójában.

A kanadai csapat a fennállása alatt a 34. helyre tudott feljönni a világranglistán, az eredményeik alapján viszont nyugodtan kijelenthető, hogy sokkal több lett volna még bennük.

Az ESL One keretén belül eddig 2 vereséget gyűjtöttek be, 2-0-ra kikaptak az Evil Geniuses-től, 2-1-re pedig a Cloud 9 csapatától. Az általuk lejátszott meccsek eredményei nullázva lesznek, helyettesítő csapat pedig nem érkezik, ugyanis az ESL már nem akar belenyúlni a menet közben lévő eseményükbe.

A csapat tagjainak bejegyzéseiből pedig azt is tudni lehet, mivel volt a baj. Nem a versennyel, nem is a szervezettel, hanem magával a CS:GO-val.

A frissen kiadott VALORANT ugyanis elgondolkodtatta a srácokat, Infinite már napokkal ezelőtt úgy érezte, lecseréli az egész játékot „valami másra”.

Amerikában nagyon hódít a VALORANT, olyan egykori CS:GO legendák kaptak újra kedvet miatta az FPS versenyekhez, mint sgares, SiCK, ShahZam, n0thing, Hiko és még sorolhatnánk. Nem csoda, hogy a fiatalok közül is bedől egy-két profi az újdonság varázsának.

Ti követitek az ESL One: Road To Rio meccseit?

https://www.facebook.com/groups/huncsgo/

×