Vegyes érzelmekkel fogadta a közösség az újdonságokat.

Hétvégén már felmerült a Fortnite leaker közösségben az a pletyka, hogy az utolsó hétre az Epic Games készül még egy kollaborációval. A Jordan márkáról volt szó, mely pár éve már tiszteletét tette a játékban egy mini-event keretein belül. Shiina információi egy kis szépséghibától eltekintve pontosak voltak, ugyanis hétfő helyett kedden történt a leleplezés, de ezen kívül minden stimmelt.

Nézzük is, hogy mi vár ránk!

 

FireMonkey már a hivatalos blogbejegyzés előtt hozzájutott néhány képhez és információhoz, így felkészültebben várhatjuk a kollaboráció elstartolását. Az alábbi kozmetikumokkal mindenképp érdemes lesz majd kalkulálni:

  • Hangtime Outfit (Playmaker és MVP Outfit stílusokkal)
  • Swish Outfit (Crossover és Downtown Outfit stílusokkal)
  • Air Jordan II “Cool Grey” Backbling
  • Dunk Emote

A fentieken kívül számíthatunk a pár évvel ezelőtti Jordan kozmetikumok visszatérésére is.

 

Az újdonságok mellett úgy néz ki számíthatunk extra, ingyenes tartalmakra is. Ezeket a Jumpman Zone névre hallgató Creative pályán gyűjthetjük majd be. A promóció várhatóan szerda délután startol majd el, ekkor pontosan is megismerhetjük a kollaboráció részleteit. Nagy eséllyel ezzel az együttműködéssel zárul a Chapter 2, így igazán megtisztelő helyzetben érezheti magát a Jordan brand.

Ezt a 12 játékot ajánlja a Tokió Egyetem, hogy okosodj is játék közben

 

×