A PlayStation 5-nek egyszerre van jó és rossz éve, legalábbis eddig. Két exkluzív játék azonban helyet kapott a legrosszabb címek listáján.

2024.03.19. – Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretem a PlayStation 5 exkluzív játékokat, de őszintén szólva, hogy egy cím exkluzív vagy nem, nekem teljesen mindegy, ha szeretem játszani. Az exkluzivitás azonban 2024-ben nagyon fontos kérdés lett a játékiparban. Már csak azért is, mert miközben az elmúlt évtizedekben a konzolvásárlás egyik mozgatórugója volt, addig idén már mind a Sony, mind a Microsoft elkezdett más platformok felé nyitni. Például hamarosan több Xbox játék jelenik meg PS5-re és Switch-re, de PS5 exkluzív címek is érkeznek PC-re.

Legrosszabb játékok

Cikkünk témája valamelyest kapcsolódik az exkluzivitáshoz, de csupán annyiban, hogy a 2024-ben eddig megjelent legrosszabbra értékelt játékok listáján két PS5 exkluzív is helyet kapott. Ez persze nem minősíti magát a konzolt vagy a Sony-t, ugyanis egyik sem firlst-party exkluzív. Más szóval egyiket sem PlayStation stúdió készítette. Abból a szempontból viszont érdekes, hogy mindkét játékot neves fejlesztő készítette.

Az idei év eddigi messze legrosszabb játéka a Bandai Namco Jujutsu Kaisen: Cursed Clash címe, ami a Metacriticen nagyon pocsék, 44-es értékelést kapott a szakmától. Még a következő legrosszabb játék is nyolc ponttal felette áll. Az a játék, ami 52 pontot kapott, az a két PS5 exkluzív játék egyike, a Silent Hill: The Short Message, amit ingyen adott ki a Konami. A harmadik legalacsonyabb pontszámot a 2024-es The Inquisitor kapta, 58-as értékeléssel. Egy ponttal fölötte, 59 ponttal a Square Enix Foamstars, a lista másik PlayStation exkluzív játéka, ami megjelenésekor PS Plus cím volt. Az ötödik és egyben utolsó játék a 60-as értékkel a Suicide Squad: Kill the Justice League. Szóval nem ez eddig a legrosszabb játék. Persze ennél nyilván vannak rosszabbra értékelt 2024-es játékok is, mi inkább a nagy megjelenések közül válogattunk.

A legjobb is PS exkluzív

Kicsi kontraszt, hogy a Metacriticen a szakma értékelései alapján amúgy idén jelenleg a Final Fantasy VII Rebirth a legjobb játék, 93-as pontszámmal. Kapott egy ilyen Must-Play címkét is, és igen: ez is PlayStation 5 exkluzív. Ide került a The Last of Us Part II Remastered is, 90-es pontszámmal. Gondolom erről most mindenkinek megvan a véleménye, szóval ne tartsátok magatokban!

Ezt láttad már?

Ezért a 15 kiváló játékért most egyetlen forintot sem kell fizetned

×