Ahogy arra számítani lehetett, kedd délután új Valorant frissítés érkezett az NA/LATAM szerverekre. Ezúttal előzetes információkat nem kaphattunk, hiszen a…
Ascent volt az a Valorant pálya, mely az Early Access-ben megtalálható 3 alap map után először debütált az 1.0-ás verzió…
Mai reggel írtunk nektek arról, hogy a Riot Games cég szintű szabadságot jelentett be. Emiatt a pihenő miatt a League…
Tavaly ősszel a Riot Games bejelentette, hogy éppen egy kompetitív FPS címen dolgoznak, aminek a fedőneve a "Project A". Még…
Több fronton is változott a Classic, a Valorant játékosok egyetlen alappisztolya. Egyrészt különböző bugfixek, másrészt alapvető változások is jöttek a…
Amíg a bétában rendkívül erősnek számított Sage, az éles verzióban már alaposan hozzányúltak, ami után már kevésbé volt vonzó a…
Sokan úgy vannak vele, hogy egy karaktert teljesen kitanulnak, aztán csak ritkán váltanak a jól megszokott main karakterről. Nos, egy…
A 0.50-es VALORANT frissítés átfogó változásokat hozott a Riot Games lövöldéjében. Egyes elemek alapjaiban módosultak, csak úgy záporoztak a nerfek…
A Riot Games ledobta az atomot a taktikai lövöldék kategóriájára, amikor bejelentették a VALORANT érkezését. Az azóta már zárt béta…
A Polygon telefonos interjút készített Trevor Romleskivel, a Valorant vezető fejlesztőjével. Ebben hangzott el egyebek közt az is, hogy Raze…
Még meg sem jelent a játék, de máris érkeznek a szivárgások a következő, eddig be nem mutatott 10. ügynökkel…