Sosem gondoltuk volna, hogy az Among Us fogja lehagyni a PUBG-t, de jelenleg óriási a harc a Steam 3. legnépszerűbb…
Korábban beszámoltunk róla, hogy az adatbányászok információi szerint valami nagy dologra készült a PUBG Corp. Nos, aki a PUBG 2-t…
Az utóbbi időben rengeteg teljesítménybeli javítás érkezett a PUBG-hez, de ennek ellenére egyesek továbbra is panaszkodnak az fps esés miatt.…
Az biztos, hogy a PUBG Corp. készül valamire. Erről egyrészt a Tokyo Games 2020-as szereplésük is árulkodik, ráadásul most küldtek…
Érdekes hír ütötte fel a fejét a PUBG berkein belül, az egyik legbefolyásosabb adatbányász ugyanis olyan infókat kapott, miszerint valami…
Nemrég több ízben is írtunk a PUBG új kiszivárgott játékmódjáról, amit hasonlíthatunk az autobattlerekhez is, de a fejlesztők inkább az…
A múlt héten kaptuk meg a PUBG 8.3-as frissítését, ami egyelőre csupán a tesztszervereken érhető el. Nemsokára viszont már az…
Finoman fogalmazva a PUBG nem túl népszerű mostanában, ami a megnövekedett konkurenciának és részben a fejlesztők balgaságának is köszönhető. Az…
Az utóbbi időben annyi PUBG szivárgás érkezett, hogy lassan már mi sem tudjuk hova tenni. Egyrészt készül az új pálya,…
Korábban írtunk már a kissé összeesküvés-teóriába hajazó ötletről, mi szerint a PUBG Corp. épp egy vulkános pályán dolgozik. Az adatbányászok…
A fejlesztők ezúttal több kikötővel bővítették Erangel tájait, ezen felül érkezett némi optimalizáció, UI frissítés, na meg itt a Jammer…
Az utóbbi időben az egyik legmegdöbbentőbb PUBG-vel kapcsolatos hír alaposan felbolygatta a PUBG Mobile közösségét. Nemrég még az anyacég, a…