A PlayStation 2 nem épp egy mai konzol, 2000. március 4-én jelent meg Japánban a Sony által, és sokak szerint…
A technológia, a számítástechnika fejlődésének megannyi remek dolgot köszönhetünk, többek között például a digitalizációs állapotmegőrzést. A film, zene, könyv, és…
Időről-időre a Goodwill online bolt (kvázi egy turkáló) hatalmas készlet-kisöprést tart, és törli az olyan online készleteket, melyek már feleslegessé…
Egész pontosan egy hete írtunk azokról a PlayStation 5-ös modellekről, amelyek házát a nosztalgikus PlayStation 2 inspirálta. Már a projekt…
Kiderült, hogy az Xbox Series X és S jobban tudja futtatni a PlayStation 2 játékokat, mint a PlayStation 5. Legalábbis…
Idén lett 20 éves a PlayStation sorozat egyik legikonikusabb darabja, a PS2. A Sony fejlesztése több téren is úttörőnek számított,…
Rettentően szép volt, amikor felröppentek azok a hírek, hogy a Sony PlayStation 5 olyan visszafelé kompatibilitással rendelkezik majd, ami lehetővé…
Tudjuk, hogy a fenti téma igen kényes, ugyanakkor talán érdekes ilyesmiről is olvasni a hétvégén, a rengeteg koronavírus-járványról szóló hír…
A Sony PlayStation konzol összesen mintegy 450 millió 190 ezer példányban kelt el világszerte, az 1994. december 3-i japán megjelenés…
Nemrég írtunk róla, hogy a Nintendo Wii utolsó játéka a JustDance 2020 lesz, utóbbi játék viszont továbbra is rendkívül népszerű.…