Most már tisztán látszik, hogy a nagy fejlesztések mellett miért is nem beszélt az Apple az új iPhone 12-esek akkumulátoráról.…
Az új iPhone-ok hivatalos megjelenése még egy kicsit odébb van, hiszen október 23-án érkeznek a boltok polcaira az új készülékek.…
Amikor az Apple leleplezte a magyar árakat, a legtöbben nyeltünk egy nagyot, ugyanis noha a bejelentésben kihangsúlyozták, hogy olcsóbbak lettek…
Pár napja az Apple végre felfedte legújabb készülékeit, élen az iPhone 12 Pro Max-szal. Hiába szidják annyian az Apple termékeit,…
A League of Legends 10. évfordulója alkalmából a Riot Games tartott egy igen komoly bemutatót. Az esemény keretein belül lerántották…
Ezúttal kicsit csúszott az idei iPhone bejelentése, de a koronavírusnak köszönhetően már sajnos megszoktuk, hogy valami nem időben érkezik. Végre…
Nemrég írtunk róla, hogy előre kiszivárogtak az iPhone 12 modellek árcédulái, persze ez egyelőre csak pletyka, így érdemes fenntartásokkal kezelni…
Már nyakunkon az Apple idei nagy keynote-ja, aminek keretei között szokás szerint az új iPhone-ok is bemutatkoznak. Az október 13-ai…
Érdekes, hogy nem is olyan rég tartott bemutatót az Apple, ahol némi infót kaptunk az Apple Watch 6-ról, illetve az…
Világjárvány ide vagy oda, 2020 hatalmas üzleti siker lehet az Apple számára. Idén ugyanis olyan változások együttállása figyelhető meg a…
Az Apple belsős információt folyamatosan leleplező Koyima, újabb adatokra bukkant július végén. Korábban az ő információi alapján tudtunk meg többet…
Még legalább 1 hónapot kell várnunk arra, hogy az Apple megmutassa a következő generációs iPhone-ok idén megjelenő változatait. Ha hihetünk…