Pezsgőt bontani még nem érdemes, de egyre több forrás állítja, hogy a Sony-nál már javában készül az igazi és egyetlen PSP utódja.


Bódi Dániel

2024.05.17. – A PS Portal – amit jogosan rövidíthetnénk PSP-nek is, tulajdonképpen beváltotta, amit reméltünk tőle: egy rendkívül kis közönségen kívül igazán senkinek sem vált be, pedig papíron meglett volna rá az esélye. A Portal nem egy elbaltázott koncepció, csupán hiányoznak belőle azok a funkciók, melyekkel valóban sikeres, vagy úgy egyáltalán hasznos lehetett volna.

Mondjuk az sem segített, hogy sokan a még jogosabban PSP-nek rövidített PS Portable utódját szerették volna kézbe venni, de a Sony a PS Vita bukása miatt inkább egy olyan eszközt dobott a piacra, amire nem kell játékot fejleszteni. Mert ugyebár, ha a Sony egy teljes értékű kézikonzolt csinál, arra bizony kellenek játékok is: ebben erős volt az igazi PSP és gyenge a Vita, de mivel a PS5-re is alig-alig van kapacitás megfelelő ütemben játékot készíteni, aligha valószínű, hogy mellette egy kézikonzolt el tudnának látni elégséges mennyiségű és minőségű címmel. Így hát maradt a remote play, amivel pontosan azokat a játékokat játszhatjuk, mint a nagygépen… mert azon játszunk.

A Sony hozzáállása azonban könnyen megváltozhat!

Legalábbis egy orosz bennfentes újságíró, Anton Logvinov szerint, aki úgy tudja, hogy a Sony-nál már tervezőasztalon van egy valódi kézikonzol ötlete, ami voltaképp a PSP valódi utódja lehet. Persze bárki bármit belekiabálhat az internetbe, Logvinov állítása azonban azért lehet egyáltalán hírértékű, mert korábban ő volt az első, aki lehozta a PS-exkluzívok PC-s kiadásait jóval a hivatalos bejelentésük előtt. Másrészt pedig nem ő az első, aki hasonlókat állít.

Ami viszont érdekes, hogy Logvinov szerint a PSP utód PS4-es játékokat és más speciális, kifejezetten erre az eszközre készült portokat lehet képes natívan lejátszani, a csavar, hogy mindezt PC-s környezetben Steam-támogatással. Ha ez igaz, akkor tulajdonképpen a Sony egy Steam Decknél és riválisainál jóval gyengébb kézikonzolon dolgozhat, ami csak erőben térhet el tőlük. Éppen emiatt is különös az infó: bár bizonyosan volna értelme egy ilyen kisgépnek, de csak akkor, ha az rendkívül olcsó, a PS Portal 90.000 forintos árazását látva viszont aligha valószínű, hogy olyan sokkal a Deck alá lőnének – pedig abból is találunk vadiújat 140.000 forintért.

Szóval egyelőre nem érdemes még túlságosan beleélni magunkat egy új PSP-be, aminek a fent vázoltak szerint a natív játékon kívül igazából nem sok köze lesz a 2004-ben hódító útjára indult, egyébként forradalmi marokgéphez, de még a Vitához sem. Ettől persze lehet sikeres egy PlayStation handheld, de a hibrid, PC-s ökoszisztémára épülő gépekből már így is bőséggel akad annyi, amely lefedi a teljes piacot és igényt – pláne, hogy az Xbox háza tájáról is hallani ilyesmi ötleteket.

Ezt is olvasd el:

A Sony 7 legnagyobb bűne, amit valaha elkövetett a PlayStationnel

×