Call of Duty

Megy a sírás – Most az a baj, hogy azonnal ölnek a Warzone sniperek

2024.04.19. – Néha azért tudom sajnálni a Call of Duty fejlesztőit, mert egyszerűen nem lehet olyan döntés hozni, ami mindenkinek jó. Emlékszem, nem sokkal azután, hogy a Warzone 2 megjelent, a sniperek háttérbe kerültek, már nem lehetett valakit azonnal leteríteni velük. Persze sokan balhéztak emiatt, hiszen többek között Verdanskon és Calderán ez volt a meta, és mindenki arcoskodott a one-shot/one-kill lövésekkel. De ahogy szinte mindent, a Warzone-ban a snipereket is igen nehéz kiegyensúlyozni. Ha azonnal ölnek, akkor túl OP-nek tartják őket, de ha nem, akkor megy a panaszkodás, hogy használhatatlanok, és egyáltalán nem éri meg őket felvenni.

Most éppen a one-shot a baj?

Jelenleg a Warzone olyan korszakát éljük, amikor a sniperek képesek egyetlen lövéssel knockolni valakit. Ebben most a MORS a legjobb, ami vezeti a tierlist-eket. Éppen a napokban kapott egy kis nerfet, de még így is előkelő helyen szerepel a metában. Néhány játékos azonban azt szeretné, ha a Raven Software lépéseket tenne, mivel szerintük a one-shot sniperek „tönkreteszik” az élményt. Többek között a Warzone streamer, TheTacticalBrit is ezen a véleményen van, és nemrég hangot adott a csalódottságának. Szerinte a one-shot sniperek most uralják a metát és a nagy pályákon tönkreteszik az élményt mindenki számára. Szóval szerinte nem szórakoztató egyetlen bekapott lövés után a Gulagba menni.

Jacob Hale esports & gaming újságíró szerint a sniperek használatának sokkal több hátránya kéne legyen, minthogy lassú a fegyvercsere.

Nem mindenki ért egyet

Igen, még mindig vannak olyanok, akik a régi Warzone élményeket szeretnék visszakapni, amikor a one-shot még természetes dolog volt. Mint mindig, minden éremnek két oldala van, és a közösség egy része imádja a sniperek jelenlegi állapotát. Azok számára, akik szeretnek sniperezni, kétségtelenül ez egy olyan lehetőség, ami jóval szórakoztatóbbá teszi a játékot.

Igen, buffoljátok a snipereket! Vissza akarom kapni Verdansk / Caldera élményt… Ha arcon lőnek, akkor nem mozogsz többet” – írta az egyik játékos. Egy másik azt mondta: „A one-shot snipereknek mindig ott kell lenniük egy Call of Duty játékban.”

Nehéz elképzelni, hogy a Raven kivenné a one-shot snipereket, főleg, hogy a Kar98k állítólag hamarosan bekerül az arzenálba. Akárhogy is, némi nerf talán segíthet a kiegyensúlyozásában, de ezzel nem mindenki fog egyetérteni. Valaki mindenképp sírni fog.

Ezt láttad?

 

DV

Korábbi cikkek

Az igen! – Akár PlayStation emulátort is kaphat az iPhone

2024.04.20. - Úgy tűnik, hogy nem sokkal azután, hogy az EU-s törvények miatt az Apple…

33 perc telt el azóta...

2 hónap után máris féláron vesztegetik a Skull and Bones-t

2024.04.19. - Megmondom őszintén, nekem már az Assassin's Creedben sem jött be a hajós csata,…

2 óra telt el azóta...

Ne csodálkozz, ha többet vonnak: alaposan megdrágul a MAX

Bódi Dániel 2024.04.19. - Gyorstalpalóban annyit kell tudni, hogy májusban megszűnik az HBO Max. De…

12 óra telt el azóta...

88.000 forint helyett nevetségesen olcsón adják az összes Fallout játékot

Bódi Dániel 2024.04.19. - Ha annyi pénzem lenne, mint ahányszor leírtam a héten a Fallout…

13 óra telt el azóta...

Előzetesen Henry Cavill James Bond-filmje, ami nem is létezik

Bódi Dániel 2024.04.19. - Henry Cavillen kívül valószínűleg senki sem tartja őt öregnek Ian Fleming…

14 óra telt el azóta...

Lemérték: Az új Linux operációs rendszer gyorsabb, mint a Windows 11

2024.04.19. - Ha operációs rendszerről van szó, még mindig sokaknak a Windows ugrik be elsőként,…

15 óra telt el azóta...