Gaming

Egyetlen képpel nyerhetsz Acer laptopot magadnak és a sulidnak

2024.04.18. – Kifejezetten szeretem azokat a kezdeményezéseket, amelyek alkotói munkával, pályázattal próbálnak azoknak segíteni, akik nehezen jutnak fontos és modern digitális eszközökhöz. Legalábbis sokkal jobb módszernek tartom, mint szétosztani az utcán a dolgokat random követők között. Az Acer szerencsére ismét elindította alkotói pályázatát, amiről csak azért számolunk be, hogy minél többen értesüljenek a lehetőségről, hiszen biztos vagyok benne, hogy a laptopok jó helyre kerülnek. A Turbózd fel az Infótermet alkotói pályázat célja, hogy az első és tizenkettedik osztály közötti tanulóknak lehetősége legyen laptopokat nyerni a sulinak és persze maguknak. Ehhez pedig csak egy jó kis képet kell készíteni és feltölteni.

Hogyan nyerhetek laptopot?

Amennyiben 1-12. évfolyamos tanuló vagy, készíts egy képet arról, hogy hogyan képzelsz el egy plakátot az Acer Vero környezetbarát laptopnak. Ennek a laptopnak az elkészítése 30%-kal alacsonyabb CO2-kibocsátással jár és könnyedén újrahasznosítható. A kép lehet manuális (tehát rajz), de digitális alkotás is, a kész művet pedig a Facebookra kell feltölteni. Szóval egy Facebook fiók is kelleni fog hozzá. Nevezni az Acer oldalán lehet 2024. május 31-ig. Ráadásul kétszeres esély van nyerni, mivel közönségszavazás és zsűridöntés is lesz. Sőt: ha nincs regisztrálva a sulid, akkor az is el lehet intézni. Az Acer nemrég a Facebook oldalán leplezte a pályázat részleteit, és talán fontos kiemelni, hogy erre most a kicsik is jelentkezhetnek.

Nyeremény

Az Acer a pályázat során összesen 450 db laptopot oszt szét, 15 db nyerő iskola és 15 db egyéni nyertes lesz.
1 laptop neked, 29 a sulidnak. Reméljük, hogy minden korosztály számára inspiráló lesz a kihívás, és a 450 laptop tényleg jó helyre kerül, ahol valóban haszna lesz. Még az is lehet, hogy a laptopokkal nem csak a tanulást, hanem a videojáték-szenvedélyt is támogatjuk kicsit. Hajrá!

Borítókép: ACER

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

A Logitech külön AI gombot rakott az egérre, mert az jár

Gábor János 2024.04.18. - Jön a mesterséges intelligencia gomb az egerekre is, ráadásul, amint látni…

1 óra telt el azóta...

Tovább korlátoz a Windows, ha nem aktiválod a rendszert

2024.04.18. - Biztos vagyok benne, hogy számtalan olyan Windows felhasználó van, aki valamilyen oknál fogva…

2 óra telt el azóta...

Elhalhat a live service: nem sokáig toljuk már a Fortnite-ot vagy a LoL-t

Gábor János 2024.04.18. - A Game Developer Collective (GDC) közelmúltban végzett felmérése szerint a videojáték-fejlesztők…

3 óra telt el azóta...

A 9 legfalloutosabb Fallout-utalás a Fallout 1. évadából

Bódi Dániel 2024.04.17. - Fallout itt, Fallout ott, Fallout amott, sok Fallout a címben, sok…

13 óra telt el azóta...

PC-re is megjelenik az ARMA fejlesztőinek INGYENES looter shootere

Bódi Dániel 2024.04.17. - A kimenekítős műfaj mindig egy nieche műfajnak számított, amiben igazán nem…

18 óra telt el azóta...

Már a héten játszható az Ori fejlesztőinek Diablo-szerű akciójátéka

2024.04.17. - Amikor játékfejlesztő cégekről, vagy kiadókról van szó, a legtöbb embernek az "igazán nagyok"…

19 óra telt el azóta...