Gaming

Nincs jó hírünk, ha nagyon várod a Dead Space 2 Remake-t

Gábor János

2024.04.11. – Az EA cáfolta azokat az – általában megbízható szivárogtató – Jeff Grubb által közölt értesüléseket, amelyek szerint a Dead Space 2 remake-jét törölték volna. A cég egyik szóvivője a Giant Bomb szerzőjének írására reagálva azt állította az IGN-nek:

„általában nem kommentáljuk a pletykákat, de ez a történet nem igaz”.

A híresztelés arról szólt, hogy az EA Motive már dolgozott a Dead Space 2 koncepcióján, de aztán a tavaly megjelent előző kiadás, vagyis az első játék állítólagos gyenge tavalyi eladásai miatt jegelték a projektet. Az IGN megjegyzi: a maguk részéről úgy tudták, nem, hogy félretették a stúdiónál a Dead Space 2 remake-et, hanem fontolóra se vették, hogy elkészítsék. Jeff Grubb a cáfolat hallatán tovább ment: közölte, hogy az értesülése helyes, mert az EA valójában tervezte a játékot, ám jelenleg biztosan nem dolgozik rajta.

Most akkor mi van?

A Bloomberg riportere, Jason Schreier megerősítette az EA állítását, ugyanakkor hozzátette, hogy a Motive valóban eltöltött néhány hónapot „a sorozat új részének ötleteivel”, de egyik sem kapott zöld utat. Mindegyik „elszállt, mielőtt nagyon messzire jutott volna”, részben azért, mert az első játék állítólag nem érte el a cégen belül kitűzött célokat. A csapat ezután inkább más ötleteket kezdett el vizsgálni, a Dead Space-en dolgozó fejlesztők nagy része pedig más projektekre állt rá. Az X-en közzétett bejegyzésében az író kiemeli: „a fő reménység egy új játék készítése volt, nem pedig a Dead Space 2 remake-je”, bár mindkét ötletet megvizsgálták és utóbbit elvetették.

Forrás: EA

Az EA ugyan nem számolt be a Dead Space remake összes hivatalos eladási adatáról, de tudni lehet, hogy 2023 januárjában a legkelendőbb új játék volt az Egyesült Államokban. Az IGN-nek súgó forrás azt mondta, a cím végül jól teljesített, de más jelentések úgy tartják, elmaradt a várakozásoktól. A fejlesztőcsapatok átszervezésének hírét – ezzel a második játék vákuumba kerülését – erősíti az is, hogy az EA a minap bejelentette: a Motive új teamet hoz létre a Dead Space remake alkotóiból, hogy „támogassák a Battlefield Universe egyjátékos és többjátékos célkitűzéseit”. A Motive szintén hangsúlyozta, hogy az Iron Man „továbbra is fontos prioritás”, és a fejlesztése jól halad.

Ezt is nézd meg:

Gábor János

Korábbi cikkek

Íme az új Prince of Persia, ami merőben más, mint bármi a szériában

Bódi Dániel 2024.04.10. - Nem mondhatjuk, hogy tobzódnánk a nagyobb költségvetésű Prince of Persia játékokban,…

12 óra telt el azóta...

⚡ 16 fantasztikus játékot kapnak a PS Plus előfizetők áprilisban ⚡

Bódi Dániel ⚡ = villámhír. Kevés szöveg, csak a lényeg, gyorsan. 2024.04.10. - A Sony…

13 óra telt el azóta...

A Call of Duty legújabb skinje többe kerül, mint a teljes játék

2024.04.10. – A Call of Duty címek a Warzone megjelenése óta hatalmasat változtak. Nem titok,…

14 óra telt el azóta...

Minden idők egyik, ha nem a legjobb játékadaptációja lett a Fallout-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.10. - A címet olvasván valószínűleg sok Arcane-rajongó félrenyelte a nokedlit, szóval gyorsan…

14 óra telt el azóta...

Kihagyhatatlan áron vihető most itthon is az egyik legjobb AMD gamer CPU

2024.04.10. – Az AMD 2022 márciusban bejelentette, hogy azon év áprilisban érkezhet meg a korábbi…

14 óra telt el azóta...

A Valve nem kegyelmez: 180 millió forintnyi CS2 skin repült a kukába

2024.04.10. – Az senkit nem lep meg 2024-ben, hogy brutális pénzek mozognak a Counter-Strike 2…

14 óra telt el azóta...