2024.04.10. – Minden jó, ha konzol a vége: ebből a házi barkácsolásból is a lehető legjobb dolog sült ki, mindössze 17 ezer forintnyi angol fontból. Egy nagyon ügyes gamer kézikonzolt gyártott egy okosórából és egy kontrollerből, úgy, hogy az egész kis készlet meglepően jól működik.
Az, hogy a kreatív játékosok szeretnek testre szabni és újra feltalálni dolgokat, nem újdonság, viszont örömmel ünnepeljük meg az ehhez hasonló remekműveket.
Egy Reddit-felhasználó hihetetlenül ügyes módot talált arra, hogy egy PlayStation 4 kontrollerből, illetve egy rácsatlakoztatott okosórából emulációs kézikonzolt készítsen. R3V3RB_7 elárulta, hogy régi mobiltelefonokból származó alkatrészeket adott hozzá egy általános, Android rendszerű okosórához, valamint egy PlayStation 4 vezérlőhöz. Az óra a kontroller közepére szíjazva megfelelő pozícióban van a játékhoz, majd a két eszköz simán, Bluetooth-on keresztül csatlakoztatható, az óra felületén pedig – emulátoron keresztül – kiválóan működik egy játék, jelen esetben a Castlevania: Aria of Sorrow.
A kommentelők nem túl meglepő módon szabályosan rajonganak a kreatív játékos szórakoztató megoldásáért, amit saját bevallása szerint lényegében unalmában rakott össze, miután kitakarította a szobáját és már nem volt más dolga. Csillagos ötös!
2024.04.10. - Próbálkozhat bármivel a Blizzard, valószínűleg a cég végezetéig a World of Warcraft (WoW)…
2024.04.10. – A Modern Warfare III és Warzone második közös szezonja február hetedikén startolt el. Az…
2024.04.10. - Korunk generációit egyértelműen a közösségi média és annak használata határozza meg. Van, aki…
Gábor János 2024.04.10. - Generációk nőttek fel rajtuk, és még abban a szellemben készültek, hogy…
2024.04.10. - Nem is olyan rég, igen izgalmas versenyen csaptak össze egymással a hazai tartalomgyártók…
2024.04.10. –Az Nvidia 2024 januárjában 3 Super jelölésű kártyát is piacra dobott. A 4070 Super jóval…