Hírek

Nevetségesen olcsón jelent meg PS5-re az Xbox és 2023 egyik legjobb játéka


Bódi Dániel

2024.03.19. – 2023 elején a Microsoft váratlanul előhúzta a széles karimájú és a kiadó-stúdió felvásárlásokkal egyre mélyebb kalapjából a Tango Gameworks hatalmas titokban készített játékát, a Hi-Fi Rusht, ami még nagyobb meglepetésre nem csak az Xbox-konzol, hanem 2023 egyik legjobb játéka lett.

A beat’em up, a hack&slash, a platformer és a ritmusjátékokat összeházasító akció-kalandjáték mind látványában, mind művészi stílusában, mind humorában és játékmenetében is toronymagasan kiemelkedik a tömegből, egy olyan alkotás, amivel egyszerűen fantasztikus érzés játszani. Egy olyan cím, amin az elejétől a végéig érződik, hogy nem megrendelésből, hanem szeretetből és alkotói vízióból született – nem is csoda, hogy a legtöbb kritikus 9 ponttal, vagy 90%-kal jutalmazta.

Egy ilyen kincsre méltán lehet büszke az Xbox, hisz konzolok közül csak erre a masinára jelent meg rögtön a leleplezése után. A Microsoft azonban nem állt le a meglepetésekkel, és hosszas pletykálódást követően néhány hete bejelentették, hogy a Hi-Fi Rush pár másik remek játékkal együtt PlayStation 5-re is ellátogat. Az örömnapra pedig eddig kellett csupán várni:

a Hi-Fi Rush március 19-én ugyanis megjelent PS5-re.

Még nagyobb lehet az öröm amiatt, hogy a játékkiválóságért egyáltalán nem is kérnek sokat, sőt, már-már nevetségesen olcsó: mindösszesen 9890 forintba kerül, pont annyiba, amennyit egy pár éves címért kérnek egy masszívabb akcióban. Persze, ha várunk, akkor még lesz ennél olcsóbb is, ugyanakkor ez több, mint egy korrekt ár – még akkor is, ha egyébként a robotverő, elnyomó cégbedöntős vicces kaland nem tart tovább 15 óránál. Az viszont legalább emlékezetes lesz – azon túl viszont különféle játékmódokban tehetjük próbára az ritmusérzékünk.

A történet középpontjában a mondvacsinált + wannabe rocksztár áll, aki egy véletlen folytán a keze helyére egy robotkart, a mellkasába pedig egy zenelejátszót kap. Ez utóbbi kulcsfontosságú, mivel ezzel képes átszellemülni a zene ütemére, amit ha pontosan követ, akkor a legmonumentálisabb robotmonstrumot is két vállra képes fektetni. A kombók is a ritmuson múlnak: nem elég bemagolni a gombok pontos sorrendjét, azokat a zenére kell lenyomnunk. Ezt megfejelendő Chai az útja során szerez néhány barátot is, akiket mindenféle speciális pofonokra be lehet hívni a harcokba, valamint segítenek a platform elemekkel tűzdelt pályákon való túljutásban is.

Bár a történetet nem spilázták túl: van egy megdöntendő gonosz cégvezető, akihez a kőkemény csatlósain vezet az út, és nagyjából ennyi. Viszont, itt tényleg az utazáson van a hangsúly, amit irdatlan mennyiségű poénnal, popkulturális utalással, geggel, irdatlan fülbemászó dallamokkal, és piszok jól megírt, lélekkel és átéléssel eljátszott karakterekkel töltöttek meg. Ebbe ugorhatnak most fejest a PS5-tulajdonosok.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Vadállat gamer operációs rendszer készül, a Windows-nál is jobb lehet

Gábor János 2024.03.20. - Ezt a nevet alighanem érdemes lesz megjegyezni: a PlaytronOS az ígéretek…

48 perc telt el azóta...

Most 4 klasszikus Alone in the Dark játékot kapsz egy kávé áráért

2024.03.20. - Ha szereted túlélő horrorjátékokat, akkor jobb ha tudod, hogy az Alone in the…

2 óra telt el azóta...

Újabb cím az EA halállistáján – ezeket a játékokat offolják idén

Gábor János 2024.03.20. - Az EA újabb játékkal bővítette az idén leállításra kerülő címeinek listáját.…

2 óra telt el azóta...

Miért kerül 394.000 forintba egy mocsok SZAR játék a Steamen?

Bódi Dániel 2024.03.19. - A Steam ingyenes játékszekciója nagyon becsapós! Sokan azt gondolnák, hogy a…

12 óra telt el azóta...

Könnyed elered: Óriási tömeg tiszteleg a Dragon Ball elhunyt alkotója előtt

Bódi Dániel 2024.03.19. - Lippai László után két évvel a Dragon Ball másik nagy, a…

16 óra telt el azóta...

Az egykori Modern Warfare II kedvenc Warzone-ban sem kegyelmez

2024.03.19. - A Modern Warfare III megjelenésekor sok játékos nem volt elégedett. Hiába ígérték meg…

16 óra telt el azóta...