Gaming

Kényelmes rendszerkövetelményekkel érkezik a South Park: Snow Day!

2024.03.18. – Tudtátok, hogy a South Park két rövidfilm sikere után kapott csak zöld lámpát? Matt Stone és Trey Parker már 1992-ben megalkotta Cartmant és bandáját, viszont akkor még csak egy karácsonyi szatíra elemeiként jelentek meg. A kisfilmben Jézus Frostyval a hóemberrel csapott össze, a kisfilm végén pedig a gyerekek ráébredtek, hogy a karácsony igazából az ajándékokról szól, semmi másról. Ezt a mélyenszántó tanulságot sikerült ismét megerősítenie Mattnek és Treynek két évvel később, amikor szintén „The Spirit of Christmas” címmel elkészítették a kisfilmjük „folytatását”, amiben Kenny ismét meghalt, ám most Jézus a Mikulással csapott össze. Utóbbi a kor egyik legkomolyabb vírusvideója lett, a karácsony jelképeinek összecsapása feltette a készítőket a térképre. A Comedy Central kérte fel Stonet és Parkert, hogy készítsenek sorozatot a gyerekek főszereplésével. Így született meg 1997-ben a South Park, ami azóta 26 évadot élt meg, s még mindig tart.

A srácokkal ismét játszhatunk

Mivel a maga módján a South Park világszerte ismert és közkedvelt, a lehető legtöbb médiumra készült már belőle tartalom. Így nem csoda, hogy videojátékokat is kaptunk már a témában. Ami viszont imponáló lehet a rajongóknak, hogy a Ubisoft által kreált szerepjátékok bizony hihetetlenül jók és szórakoztatók lettek. A Stick of Truth és a Fractured But Whole mind szuper fogadtatást kapott mind a kritikusoktól, mind pedig a rajongóktól. Lehetett hát sejteni, hogy South Park témában készül majd még játék, hiszen jól lehet vele keresni. A South Park Digital Studios és a THQ Nordic most a szerepjátékok után egy multiplayer mókával szeretné elkápráztatnia a rajongókat.

S most már azt is tudjuk, hogy milyen vassal kell rendelkezzünk, hogy zökkenőmentesen fusson a South Park: Snow Day!

Minimum

Hardver Követelmény
OS Windows 10 és DirectX 11
RAM 8 GB
CPU AMD Ryzen 3 1300X, vagy Intel Core i5-3570K
GPU GeForce GTX 1050TI, vagy Radeon RX 470
Tárhely 45 GB
Hardver Követelmény
OS Windows 10, vagy DirectX 11
RAM 8 GB
CPU AMD Ryzen 5 3600, vagy Intel Core i5-8600K
GPU NVidia GTX 1070, vagy Radeon RX 5700
Tárhely 45 GB SSD

Egyáltalán nem tűnik combosnak a Snow Day! követelménye, jó eséllyel sokan rá fognak tudni szabadulni a hamarosan megjelenő multira.

Ti beszerzitek majd?

Cloud

Korábbi cikkek

Már a Netflix sorozat szereplőivel is játszhatod a The Witcher 3-at

2024.03.18. - Bár a Netflix sorozat valóban fokozta a népszerűséget, a The Witchert talán a…

3 perc telt el azóta...

65.000 helyett 3600 forintért adják az összes Saints Rowt és Red Factiont

Bódi Dániel 2024.03.18. - Az Epic Games Store és a Steam után úgy tűnik a…

17 perc telt el azóta...

Így is lehet: egy tanár a Red Dead Redemptiont használja irodalomtanításra

2024.03.18. - Nem is olyan rég, igen nagy szenzáció volt az a tanár, aki Amerikában…

2 óra telt el azóta...

NE indítsd el! – Hackerek csalást telepítettek ártatlan játékosok gépére, leállt egy esport-verseny

2024.03.18. - Nagyon durva helyzet alakult ki a napokban az Apex Legends körül, ami akár…

3 óra telt el azóta...

Még részletesebb PlayStation 5 Pro specifikáció szivárgott ki

2024.03.18. - Aki figyelmes volt az elmúlt napokban, láthatta, hogy a PlayStation 5 Pro kapcsán…

4 óra telt el azóta...

Az erősebb ROG Ally árcéduláját is megnyeste az ASUS, egyre jobb vétel

2024.03.18. - Manapság nincs könnyű dolga annak, aki hordozható, azaz handheld PC mellett tenné le…

5 óra telt el azóta...