Gaming

Árzuhanás: Óriási PlayStation 5 konzolakció indul szerte Európában


Bódi Dániel

2024.03.14. – Márciussal beköszöntött a tavasz, ki-ki élvezi az egyre kellemesebb kinti hőmérsékletet, ami épp tökéletes a hétvégi kirándulásokhoz. Érdemes is kihasználni a jó időt: nyáron a tikkasztó hőség, télen pedig a hideg elől menekülünk a négy fal közé, ahol alkalmasint filmekkel-sorozatokkal, vagy inkább videojátékkal üthetjük el a szabadidőt. De nem csak a növények borulnak virágba, a tavasz a Sony-t is derűsebbé tette, ami Európa-szerte alaposan megkurtítja az új (Slimnek is nevezett) PlayStation 5 konzolok árát.

Nincs is jobb alkalom tehát most felkészülni a nyári otthonülésre, hisz előre nem tudhatjuk, hogy legközelebb mikor szerezhetjük be a konzolt az eredeti árán alul. Hogy Magyarországon ez mekkora kedvezményt fog jelenteni – és mikor, azt sajnos nem tudni, de a francia Dealabs magazin szerint körülbelül 75 eurós, azaz 30.000 forintos árleszállításról lesz szó, amit a spanyol és az olasz Amazon és MediaMarkt már rá is sütött a játékgép dobozaira.

Amennyiben hazánkban is elindul a tavaszi PlayStation 5 konzolakció, az az MM forintos áraival számolva is jelentős engedményt jelenthet: a karcsúsított, fel- és lecsatlakoztatható lemezolvasóval ellátott PS5 214.999 forint helyett 184.999 forintba, a lemezolvasó nélküli digitális PS5 pedig 189.999 forint helyett 159.999 forintba kerülhet újonnan. Fontos azonban, hogy a magyar akció részleteit egyelőre nem ismerni, csupán a más európai, de egységesnek látszó árleszállítások alapján számolhatunk.

Ennél jobb alkalom tehát egy ideig aligha lesz beújítani egy PlayStation 5-öt, ami pedig még jobb, hogy ezzel együtt valószínűleg a használt gépek ára is lejjebb fog csúszni, így a régebbi, 2020-as modelleket még ennél is sokkal olcsóbban vehetjük majd meg.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ingyen osztogatják a zseniális Deus Ex: Mankind Divided-et

Bódi Dániel 2024.03.14. - Ezzel lehet egyetérteni, vagy hevesen vitatni, de ha bárki kérdezné, akkor…

2 óra telt el azóta...

Hivatalos: új DnD játékot jelentett be a Gameloft – ez tudjuk eddig

Gábor János 2024.03.14. - A Gameloft közölte, hogy „licenceli a világ legnagyszerűbb szerepjátékát”, a Dungeons…

3 óra telt el azóta...

Lenyűgöző lesz a volt Riot Games dolgozók új extraction játéka

2024.03.14. - A League of Legends korunk egyik legmeghatározóbb online multiplayer játékának számít. Lehet szeretni,…

3 óra telt el azóta...

Ezek most a Warzone Ranked legjobb párosításai a frissítések után

2024.03.14. – A Call of Duty Season 2-es frissítése ezúttal egyértelműen a Warzone játékosoknak kedvezett…

4 óra telt el azóta...

Rendesen megizzaszthatja majd a PC-d a Final Fantasy XVI

2024.03.14. - Azok, akik hittek abban, hogy idővel átszakad a gát a Sony és a…

4 óra telt el azóta...

Dragon Ball-mentes lista: amit szintén Toriyama adott a világnak

Gábor János 2024.03.14. - Fantáziadús világaival és emlékezetes karaktereivel Akira Toriyama író-illusztrátor halhatatlan nyomot hagyott…

5 óra telt el azóta...