Film/TV

Hamarosan már az Apple TV+-ra is jöhetnek a reklámok

2024.03.13. – A koronavírus idején hatalmasat lendült a streaming piac. Minden ember be volt zárva a lakásába, Hollywood szenvedett a mozik bezárása miatt, így alternatívákat kellett találni. A Netflix és társai viszont kiváló alternatívát jelentettek, így voltak olyan nagyköltségvetésű mozik, amik egyenesen a streaming szolgáltatókra jelentek meg, ezzel ellensúlyozva a mozis kiesést. A felhasználók imádták ezt az új rendszert, sokáig a világ újranyitása után sem rendeződött vissza a moziba járók tömege. Most tűnik úgy, mintha kezdene visszaállni a rend, ám ezt többé kevésbé maguknak is köszönhetik a streaming szolgáltatók. Hogy miért? Nos azért, mert lassan már mindegyik platformon reklámokba futhatunk, ami pár éve elképzelhetetlennek tűnt, hiszen emiatt voltak közkedveltek a szolgáltatások. Temérdek film és sorozat, ráadásul reklámok nélkül, minden civil álma, a televíziózás hajnala. Mára viszont már megváltozott a szolgáltatók hozzáállása, s egyre többen döntenek úgy, hogy ideje reklámozni az applikációkban, vagy az oldalakon.

Szomorú jövő

Újonnan az Apple gondolkodott el azon, hogy reklámokkal szeretné „felturbózni” az Apple TV+ szolgáltatását. Bár az Apple hivatalosan nem jelentette be, hogy hirdetéseket tervez bevezetni a platformra, a vállalat már megkezdte bizonyos ajánlatok hirdetéseinek megjelenítését. 2023-ban az Apple hirdetési hálózatot épített ki a Major League Soccer köré Lionel Messivel, majd pedig 4 millió dollár értékben értékesített hirdetési csomagokat. Ha az Apple bevezetne egy hirdetési szintet a rendszeres streaminghez, az azt jelentené, hogy beállnának a többi szolgáltató sorába.

Forrás: Apple TV+

A Netflix, a Disney+ és az HBO Max (ma már csak Max) mind bevezette a hirdetésekkel támogatott streamelési szinteket. Az Amazon Prime Video volt a legutóbbi, ami hirdetéseket vezetett be a platformján, így már csak az Apple TV+ maradt az utolsó jelentős streaming szolgáltatás, amely visszatartotta a reklámapokalipszist. Sokan azt feltételezték, hogy az Amazonnak és az Apple-nek nincs szüksége olyan hirdetésekre, mint a többi streamingnek, mert a streamelés csak bónusz a szolgáltatásaikhoz tartozik. Nos, sajnos az Amazon ezt már cáfolta, a piac pedig már csak az Apple-re vár. A piaci elemzők azt jósolják, hogy idén az Apple is beadhatja a derekát, s ezzel elesne az utolsó olyan szolgáltatás, ami reklámok nélkül tekinthető meg. (Akkor, ha nem fizetünk eleget érte!)

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Most ez a sorozat a legbombasztikusabb siker Netflixen – nem véletlenül

Gábor János 2024.03.13. - Óriásit robbant a Netflixen Guy Ritchie sorozata. Az egyedi hangulatú mozikat…

16 perc telt el azóta...

Sydney Sweeney melleivel terjesztenek vírusokat a neten

Bódi Dániel 2024.03.13. - Bár Sydney Sweeney nem különösen szégyenlősködött a kamera előtt, az utóbbi…

16 perc telt el azóta...

Így állítsd be a kontrollert Call of Duty-ban – Ideje lecserélni az egeret?

2024.03.13. – Érdemes lehet a Call of Duty: Modern Warfare III és a Warzone alapvető videó,…

46 perc telt el azóta...

Már fejlesztik a nyílt világú Én kicsi pónim videojátékot

2024.03.13. - A My Little Pony (Én kicsi pónim): A Zephyr Heights Mystery, egy új,…

1 óra telt el azóta...

Ezért kár elvárni a konzoloktól 60 FPS-t – legalábbis egyelőre

Gábor János 2024.03.13. - Szinte hihetetlen, de a PlayStation 5 és az Xbox Series termékcsalád…

2 óra telt el azóta...

Váratlan új ellenfél került a Helldivers 2-be, a fejlesztők szerint ez csak propaganda

2024.03.13. - Annyira imádom, amikor egy fejlesztőcsapat egyenesen szerelmes a saját játékába. Az ilyen munkán…

2 óra telt el azóta...