Tech/Tudomány

A bányászok ezúttal a processzorokra utaznak: ez a legkeresettebb modell

2024.03.13. – A 2020/2021-es időszakban nem voltak könnyű helyzetben azok, akik új számítógépet szerettek volna venni vagy fejleszteni. A videokártyák árai a bányász-láznak és a chiphiánynak köszönhetően az egekig lőttek ki, még egy alsó polcos modellért is több százezer forintot kellett otthagyni. A gyártók próbáltak különféle megoldásokat bevetni ez ellen, az Nvidia LHR védelme is ezt a célt szolgálta. Ahogy azonban az lenni szokott, mindig születtek módszerek ezek kijátszására. 2022 őszén aztán az Ethereum új protokollra állt át, mely gyakorlatilag beszüntette a bányászását.

Azóta valamennyire rendeződött a piac, ám az Nvidia és az AMD is a mesterségesen feltornázott árakra építette már az RTX 40 és RX 7000 szériát. Az elérhetőséggel szerencsére manapság már nincsen gond, a Super kártyák megérkezése pedig még árversenyt is beindított 2024 elejétől. Úgy tűnik azonban, hogy a bányászok kora még nem járt le, ezúttal egy másik igazán fontos komponenst szemeltek ki maguknak. Különösen az AMD egységek lehetnek veszélyben a kedvező fogyasztásuk miatt.

Kellemes profittal szolgálnak az AMD processzorok

Az elmúlt hetekben az AMD Ryzen 9 7950X szinte minden virtuális és valós boltból eltűnt. Még a nevesebb szivárogtatók, „szakértők” sem értették a dolgot, sokan úgy gondolták, hogy a processzorok tudatos kivezetésbe kezdett az AMD. Aztán március közepére mindenki megvilágosodhatott: a Ryzen 9 7950X a Qubic bányászás királya. 

Ryzen 7950X profit – Qubic

Az AMD Ryzen 9 7950X egy 16 magos processzor, mely megfelelően beállított környezetben nem kér magának többet 100 wattnál. Ez már alapból hatalmas előny az Intel sokkal éhesebb példányai ellen, melyre az AVX2/AVX512 utasítások támogatása csak extra adalékként szolgál. Jól látható, hogy még a legegyszerűbb online kalkulátorok szerint is 3 dolláros napi PROFIT-ot hozhat egyetlen egy 7950X. Ez azt jelenti, hogy 183 nap alatt már meg is térül az ára, ezt követően pedig gyakorlatilag csak a pénzt termeli. Nem véletlen, hogy eltűnt a boltok polcairól, többen is nagy tételben vásároltak be a processzorból.

Forrás: Videocardz

Ezt láttad már?

 

Arpi

Korábbi cikkek

Akadozik, laggol a Counter-Strike 2 voice chat közben? – Ezt állítsd át

2024.03.13. - A Counter-Strike 2 lassan egy éves lesz, ám még mindig tud meglepetést okozni.…

25 perc telt el azóta...

Íme az első nyílt forrású gamer egér, te is megépítheted otthon

2024.03.13. - Az elmúlt időszakban egyre olcsóbbak lettek a használható gamer egerek. Míg korábban a…

40 perc telt el azóta...

Váratlan Warzone frissítés érkezett, ezúttal sem úsztuk meg a nerfeket

2024.03.13. - Március 6-án érkezett meg a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése, a…

44 perc telt el azóta...

13 újabb remek játékot kapnak a PS Plus Extra és Premium-tagok márciusban

Bódi Dániel 2024.03.13. - No nemcsak azért lesz kifejezetten erős a PS Plus Extra és…

1 óra telt el azóta...

Egyre valószínűbb, hogy betiltják Amerikában a TikTokot

Bódi Dániel 2023.03.13. - Egyre forróbb napirendi pont az amerikai politikusok körében a TikTok, amit…

2 óra telt el azóta...

Most ez a sorozat a legbombasztikusabb siker Netflixen – nem véletlenül

Gábor János 2024.03.13. - Óriásit robbant a Netflixen Guy Ritchie sorozata. Az egyedi hangulatú mozikat…

3 óra telt el azóta...