Tech/Tudomány

Ismét árat nyesett az AMD, egyre olcsóbb az egyik új Radeon videokártya

2024.03.10. – Már 2023 utolsó hónapjaiban érezni lehetett, hogy 2024 tartogathat még meglepetéseket videokártya fronton. Egyre több pletyka érkezett az Nvidia Super kártyáival kapcsolatban, ahogy bizony az AMD háza tájáról is lehetett hallani ezt-azt. 2024 januárjában aztán robbant a gomba, megérkezett az RTX 4070 Super, 4070 Ti Super és a 4080 Super is a boltok polcaira, ráadásul az elérhetőséggel sem voltak problémák. . Az első két modell papíron a korábbi modellek ársávjába érkezett, miközben jobb teljesítménnyel és felszereltséggel rendelkeznek.

Az RTX 4080 Super nem igazán hozott magával több FPS-t, ám a hivatalos árcédula közel 200 dollárral csökkent. Ennek köszönhetően bizony kijelenthető, hogy több szinten is profitálhattak a játékosok az új termékekből. Ahogy azonban azt sejteni lehetett, az AMD sem ült tétlenül. A januári, 16 GB-os 7600 XT debütálása után ismét jelentkeztek egy „új” kártyával. Február utolsó napjaiban megérkezett a globális, így magyar piacra is a 7900 GRE, melyet előtte csak hivatalosan a kínai belpiacon lehetett megszerezni. Emellett bizony a korábbi videokártyáik ára is folyamatosan zuhan, március közepére tovább estek az árcédulák.

Lélektani határ alá esett át az AMD Radeon RX 7700 XT ára

Az AMD RX 7700 XT videokártya 2023 szeptemberében érkezett meg a boltok polcaira az RX 7800 XT kártyával együtt. Igazi középkategóriás VGA-ról beszélhetünk, 3456 Stream Processor végzi a számításokat, mindezt 12 GB-nyi VRAM-mal megfűszerezve. A mérések alapján nyers teljesítményben 10%-kal marad el az RTX 4070 erejétől. Ennek megfelelően leginkább a FullHD és 1440p felbontásokban villanthat a kártya, 4K megjelenítők esetében már nem biztos, hogy kellemes lesz a játékélmény. Az AMD azonban már a február végi árcédulákhoz képest is igazított.

A Videocardz csapata szúrta ki, hogy az egykor 450 dolláros, majd februártól 420 dolláros kártyát kuponnal már a lélektani 400-as határ alatt, 399 dollárért is el lehet csípni az amerikai üzletekben. Természetesen ezt az árat egy-az-egyben felesleges átváltani hazánkra vonatkoztatva, ám a trend mindenképpen jelzés értékű lehet, minden bizonnyal az európai régió is felkészülhet az árcsökkentésekre. Remélhetőleg március végén, április elején már a hazai piacon is észrevehetőek lesznek az elmúlt időszak változásai.

Forrás: Videocardz

Ezt láttad már?

Arpi

Korábbi cikkek

Előbb térhet vissza a Warzone ikonikus szigete, mint az sejteni lehetett

2024.03.10. - A Warzone egyik legismertebb pályája Verdansk mellett egyértelműen Rebirth Island. Nem véletlenül, hiszen…

16 perc telt el azóta...

Ezzel a 25 kiváló új játékkal teljesen ingyen játszhatsz a Steamen

Bódi Dániel 2024.03.10. - Bár a Steam közel sem olyan nagyvonalú, mint mondjuk az Epic…

35 perc telt el azóta...

Miért szaladsz kakilni egy jó kávé után? – A tudomány válaszol

Bódi Dániel Nincs két olyan ember a Föld bolygón, akik pontosan ugyanúgy szeretik inni vagy…

6 óra telt el azóta...

Ettől a 41 elmebeteg tech failtől sírva-röhögve rohansz ki a világból

Bódi Dániel 2021.09.09. - Egy-két héttel ezelőtt párom valami különösen nagy hévvel indult meg az…

7 óra telt el azóta...

A 10 legszégyentelenebb élőszereplős film, ami anime alapján készült

Gábor János 2023.09.29. - Az anime műfaja okkal termelte ki rajongók millióit világszerte. A történetvezetés,…

8 óra telt el azóta...

Sztrájk miatt leállhat a videojáték-fejlesztés: a stúdiók kihúzták a gyufát

Gábor János 2024.03.10. - Az amerikai színészeket tömörítő SAG-AFTRA szakszervezet és a legnagyobb videojáték-gyártó cégek…

8 óra telt el azóta...