2024.03.06. – Március 6-án délután/este 7 órakor (kinek melyik) az Xbox megtartotta az idei év második játékbemutatóját, ami a tavaly októberben indult külsős fejlesztésekre fókuszáló Partner Preview formátum második állomása volt. Szóval, aki óriási leleplezéseket, Xbox-konzolexkluzív játékokban reménykedett, az rossz szájízzel kelhetett fel a képernyő elől a 30. perc leteltekor.
Pedig egészen érdekes és izgalmas játékokat láthattunk, melyek között akad néhány teljesen új leleplezés, egy-két valamint első napos Game Pass megjelenés is. Ha azonban téged pont érdekelnek ezek a játékok, de lemaradtál az eseményről és nem feltétlenül szeretnél fél órát rászánni a teljes adásra, akkor jó helyen jársz. Pár sorban összefoglaljuk a lényeget, az előzeteseket így csak akkor kell elindítanod, ha felkeltették az érdeklődésed.
Ezt a játékot eredetileg a négy évvel ezelőtti GamesComon jelentették be, ezért kissé meglepő, hogy pont az Xbox eseményén bukkan fel újra. Láthatóan alacsony költségvetésű AA-s, sunnyogós akció-kaland némi misztikus felfedezéssel fűszerezve, ami a fejlesztők szerint idén nyáron meg fog jelenni.
Misztikus noire. Talán ezzel lehet a leginkább jellemezni a Sleight of Handet, amiben egy magánnyomozó boszorkánnyal kell mindenféle kétes ügyeket intéző rosszarcú bűnözők körmére néznünk. Lopakodás és nyomozás bőven lesz benne, a legjobb viszont, hogy 2025-ben egyenesen a Game Pass kínálatában jelenik meg.
A This War of Mine fejlesztőinek újabb gondolatébresztő, ám minden korábbi játékuknál monumentálisabbnak ígérkező alkotása, amiben egy veszélyes idegen bolygóról kell valahogyan elhúznunk a csíkot. Ez azonban több dolog miatt is problémás lesz: egyrészt a felkelő nap elől folyamatosan menekülnünk kell, különben game over, másrészt pedig a különböző életbeli döntésekkel révén keletkezett, más lehetséges univerzumokból származó alteregóink is mellénk verődnek, akikkel nem könnyű összedolgozni. Megjelenési dátum az nincs, ami viszont biztos, hogy a Game Passban már az első napon játszhatunk vele.
Ha neked túlságosan erőszakos, esetleg unalmas a Palworld, akkor jó hír, hogy a Creatures of Ava egy hasonló, de mégis eltérő, sokkal nyugodtabb és kiforrtabb kalandot ígér. Sőt, nem csak a világ és az azt benépesítő lényeket, hanem egy koherens és kifejezetten békés történetet is megismerhetünk benne. Elméletileg még idén megjelenik, és ugyanazon a napon a Game Passból is elérhető lesz.
A Roblox kissé értelmezhetetlen újabb kiegészítője, amiben Chucky is beköszön egy kis késelésre. Bár nem valószínű, hogy a célközönség egyáltalán ismeri a gyilkos játékbabát, mindenesetre mától már őt irányíthatva gyilkolászhatják körbe a Robloxot.
A Sherlock Holmes játéksorozat mögött álló ukrán fejlesztőcsapat, a Frogware lovecrafti horrorjátékának folytatása is megmutatta magát egy hangulatos előzetessel. Részleges nyílt világ, megannyi nyomoznivaló, groteszk lények és nyilván Cthulhu nagyúr várja, hogy megismerjük valamikor 2025-ben.
Míg a PS5-tulajdonosok a Final Fantasy VII Rebith-szel játszanak, addig Xboxon az FFXIV Online pöröghet, aminek teljes és végleges verziója március 21-én jelenik meg. Külön öröm, hogy a Game Pass-előfizetők még extrákat is kapnak mellé.
Pletykálták, Japánban már elő is lehetett rendelni, szóval meglepetésnek nem nagy, örömnek viszont sokkal hatalmasabb az eredeti S.T.A.L.K.E.R. játékok konzolos portja, ami igazából egyben egy remasterelés is. Egy csomó grafikai tupírt is tartalmaz, szóval még azoknak is érdemes fejest ugrani a Zónába, akik anno mindhárom kultjátékot vagy százszor végigjátszották. Bizony, ez a kiadás az összes korábbi részt: a Shadow of Chernobylt, a Call of Prypjatot és a Clear Sky-t is tartalmazza. A legjobbat a végére hagytam: ebben a pillanatban jelent meg!
Könnyed kis autóverseny autómonstrumokkal. Mint, amikor gyerekként játszottunk, legalábbis ezt az önfeledt élményt árasztja az előzetes, aminek végén egy 2024-es megjelenési dátum ugrik fel.
A Persona rajongói szikrásra dörzsölhetik a tenyerüket, ugyanis szeptemberben kapnak egy teljesen új kiegészítőt, ami tulajdonképpen a Persona 3 Reloadot is keretezi. A DLC a Game Pass Ultimate csomagjából is elérhető lesz Xbox Series és One konzolokon, valamint PC-n.
Ismét megmutatta magát a 2023-as Game Awards során bejelentett The First Berserker, ami a 2005-ben indult és azóta mindenféle más játékkal bővülő Dungeon & Fighter világában játszódik. Azt viszont kétszer is gondolják meg a sorozat kedvelői, hogy megpróbálkoznak-e az első berzerkerrel, ami egy embert próbáló soulslike-ra hajaz, mintsem egy átlagos halandónak szánt akció-kalandra.
A Tales of Kanzera: Zau máskor se jöhetne jobbkor, hiszen nemrég az új Prince of Persia kezdte hangolni a közönséget az ilyesfajta gyorsabb metroidvania-szerű akció-kalandokra. De látványban is nagyon hasonlít egymásra a kettő, ezért, ha a Ubisoft játéka tetszett, április 23-án ezzel is érdemes tenni egy próbát.
A lengyel 11 Bit Studios harmadik, de talán legfontosabb játéka, a Frostpunk 2 is megmutatta magát egy megjelenési dátummal: július 25-ét kell a fagyos naptárba vésni. Az előrendelés is elindult, a legteljesebb csomag pedig a Deluxe Edition, ami az alapjáték mellett egy áprilisi béta, valamint megjelenés előtt 3 napos korai hozzáférést, 3 egyébként fizetős kiegészítőt, egy művészeti könyvet és soundtracket is tartalmaz.
Végezetül a Capcom kissé furcsa, japán mitológiai akció-kalandjátéka is kacérkodott kicsit némi játékmenettel, valamint egy 2024-es Game Passos megjelenéssel.
2024.03.06. – Március hatodikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…
2024.03.06. - Az Nvidia igazi VGA-esővel készült januárban. A SUPER kártyák érkezéséről mindenki tudott, ám…
2024.03.06. – A Counter-Strike 2 megjelenése alaposan felkavarta az állóvizet a meccsek és rangok tekintetében…
2024.03.06. - Az Intel 2023 végén és 2024 elején dobta piacra a jelenlegi, 14. generációs…
2024.03.06. – A Warzone játékosok körülbelül egy hónapja élvezhették már a Modern Warfare III és…
Bódi Dániel 2024.03.06. - Nem nagyon találnánk a The Last of Us Part II-nél valósághűbb,…