Tech/Tudomány

Van egy rossz hírünk, ha irreálisan gyorsan merül és melegszik a telefonod

2024.03.01. – Sajnos bármennyire is szeretnénk az ellenkezőjét, mind az Android, s mind az iOS készülékek sebezhetők. Persze, ha körültekintőek vagyunk, megelőzhetjük a komoly károkat. Ezt elsősorban úgy tehetjük meg, hogy nem töltünk le olyan programot a mobilunkra, aminek nem ismerjük a gyártóját. Itt egyébként a legtöbb indie-fejlesztésre is gondolok. Míg ezek 98%-ban biztonságosak lehetnek a Play Áruházon, vagy App Store-on keresztül, nem biztos, hogy megérik a kockázatot. Hiszen csak egyszer nyúlunk bele valami kellemetlenbe, akár a banki adataink is bánhatják, ami komoly tragédiához vezethet. Ám sajnos a rosszakarók nem csak ilyen jellegű információkra és adatokra vadásznak. Az okok között ott lehet a kémkedés, vagy a kormányzati megfigyelés is.

Mit akarnak ezek a programok?

Egy kémprogram (spyware), ami állandóan figyel és lopja az adatainkat két módon kerülhet a készülékünkre. Az egyik, hogy egy biztonsági sérülékenységet kihasználva észrevétlenül települ. Ezzel sok esetben nem nagyon tudunk mit tenni, szintén marad a körültekintés és a fórumok olvasása. A másik lehetőség a felhasználók figyelmetlenségét használja ki. Ha kapunk például egy furcsa SMS-t, ismeretlen forrásból, s rákattintunk a szövegben lévő linkre, máris szabad utat biztosíthatunk egy kémprogramnak. Teljesen mindegy, hogy melyik eshetőségbe szaladunk bele, egyik sem kellemes. A potenciális károk miatt sem, de azért sem, mert egy ilyen kiépült kémprogramot nehéz eltakarítani.

A téma szakértői, Craig Lurey, Cindy Murphy és Russel Kent-Payne a Reader’s Digestnek elmondták, hogy három tipikus jele van annak, ha kémprogram dolgozik a készülékünkön. Az egyik ilyen jel, hogy a telefonunk irreálisan gyorsan merül és túlmelegszik. Ez annak a jele, hogy valami akkor is erőteljesen dolgozik rajta, amikor mi hozzá sem érünk. A második jel, hogy szokatlan SMS-ek bukkannak fel a mobilunkon, akár olyan formában, mintha mi magunk írtuk volna őket. Holott pontosan emlékszünk, hogy ilyesmi nem történt. A harmadik pedig a szokatlanul magas adatforgalom. Ha pár nap alatt lenullázzuk a meglévő mobilinternet adatunkat, az erősen arra utal, hogy valami állandóan internetet zabál az eszközön. Ez a legrosszabb esetben sajnos egy kémprogram lehet, ami állandóan kommunikál a szerverével.

Persze van kiút a bajból!

Ha beütött a baj, akkor természetesen az a cél, hogy minél gyorsabban eltüntessük a káros programot a telefonunkról. Ennek több lehetősége is van, végső lépésként itt szokták azt ajánlani, hogy állítsunk vissza mindent a gyári állapotára. De addig, amíg ezt a drasztikus lépést választjuk, szerencsére még vannak alternatívák. Jó esetben egy egyszerű rendszerfrissítés is meg tudja oldani a problémát. Ha tisztában van az operációs rendszer üzemeltetője a fenyegetéssel, az új frissítés célzottan kinyírhatja az adott kémprogramot. Vannak olyan káros programok, amik applikáció formájában települnek és dolgoznak. Itt a szóban forgó appot érdemes törölni először és megvizsgálni, hogy javult-e a helyzet. Az applikációs boltokban több ismert fejlesztőtől származó víruskereső app is megtalálható, ezek is képesek rendesen átkutatni a készüléket és megszabadulni bizonyos kémprogramoktól. Ha valaki használ iCloud-tárhelyet, érdemes megnézni, hogy milyen felhasználók vannak hozzákötve. Ha egy ismeretlen forrás is feltűnik, azt érdemes azonnal törölni a listáról. Sok hacker szereti magát csöndben hozzáadni a felhasználólistához, hogy állandó hozzáférésük legyen az újabb fájlokhoz is.

Ám minden a bevezetőhöz vezethető vissza. A legtöbb ilyen eset megelőzhető, ha nem kattintunk ismeretlen linkekre, vagy válaszolunk ismeretlen forrásból érkező SMS-ekre. Valamint semmiképpen ne adjunk meg személyes adatokat telefonon, még akkor sem, ha azt egy „hivatalos személy kéri”. Ilyesmit ugyanis sosem kérhetnek tőlünk!

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Lassan kiderül, milyen játékokat töröl a Sony – az új Horizon megúszhatja

Gábor János 2024.03.01. - A hét elején a Sony Interactive Entertainment (SIE) bejelentette, hogy világszerte…

3 perc telt el azóta...

Íme a Warzone összes Aftermarket tárgya: teljesen új fegyvert alkothatsz

2024.03.01. – Közel három hónapja, december 6-án startolt el az új Warzone éra. Ekkor érkezett…

33 perc telt el azóta...

Megjelent az új Dragon Ball kártyajáték ingyenesen játszható kliense

2024.03.01. - Valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, hogy mi az a Dragon Ball. Son Goku…

1 óra telt el azóta...

AAA címek kihagyhatatlan áron a PlayStation Store-ban, de nem sokáig

Gábor János 2024.03.01. - Mostanában tényleg megéri böngészgetni a PlayStation Store ajánlatait, mert feltűnt és…

2 óra telt el azóta...

Kiváló magyar játékkal játszhatnak teljesen ingyen a Netflix-előfizetők

Bódi Dániel 2024.03.01. - Bár a Netflix 2021 óta szakadatlan tömi tartalommal az alap előfizetésen…

2 óra telt el azóta...

Ezeket az Apple cuccokat érdemes most megvenned vagy épp elkerülnöd

2023.03.01. - Az Apple mostanra szinten minden fontosabb technológiával kapcsolatos szegmenst lefed. Beszélhetünk telefonokról, számítógépekről,…

3 óra telt el azóta...