Gaming

Mégis mi történt a Steam „forradalmi” kontrollerével?


Bódi Dániel

2024.02.28. – A Valve mindig is szeretett kísérletezni. Ennek a szellemiségnek köszönhetjük például a Half Life című kult-klasszikust, emiatt születhetett meg a minden gamer PC-n ott pihenő Steam, valamint ez adta a fő motivációt a Steam Deck legyártásához is. Sajnos azonban nem mindenből lesz egy asztalos mestermű, amibe a Valve belevágja a fejszéjét: valójában legalább ugyanennyi kísérletbe buktak bele, amit Gabe Newellék aztán úgy söpörtek le az asztalról, mintha sosem létezett volna.

Emlékszik még valaki például a Steam Controllerre?

Bizonyára igen, nekem is akad egy-két, de inkább csak egy olyan ismerősöm, akinek pihen egy ilyen kütyü a fiókja mélyén. Megvette, agyondicsérte, aztán többet elő se vette. És nem is egy elszigetelt eset a barátom, rajta kívül még egy csomó, valószínűleg több ezer Steam- és Newell-rajongó ugrott rá a különös irányítóra, ami a kinézetével legalább annyira felhívta magára a figyelmet, mint anno a Nintendo 64 űrhajóba beillő botkormánya.

A Steam Controller pedig nem holmi olcsó próbálkozás volt. A Valve a kontroller 2015-ös bemutatásakor és megjelenésekor halálosan komolyan szőtte a terveit egy PC-s birodalom kiépítéséről, aminek alapja a Steam Machine volt. Mi? Hogy azmiaz? Hát, a Valve egy másik befuccsolt próbálkozása: a Steam Machine tulajdonképpen egy olyan PC, ami félúton megtorpant a konzollá válás útján: egy alapvetően videojátékokra előre megépített félmoduláris számítógép, amin a SteamOS fut alapértelmezettként. Szóval egy nem kordozható Steam Deck. Ezzel kifejezetten azokat a játékosokat célozták, akik amúgy konzol helyett PC-n játszanának, de vagy nem értenek hozzá, vagy lusták maguk megépíteni egyet.

Tulajdonképpen e mellé rukkoltak elő a Steam Controllerrel Newellék, amit a kontrollerek új generációjának szántak. Ez egyébként félig-meddig sikerült is: a Sony például hiába nevezi forradalmian újítónak a PS5 mellé csomagolt DualSense kontrollerét, a japán szakik egészen biztosan a Steam Controllerből inspirálódtak, amikor úgy döntöttek beépítik a haptikus visszacsatolást a saját eszközükbe… is.

Kép: PC Gamer

A Steam Controller valóban újító volt. A (részleges) haptikus visszacsatolás mellett a fő cél leginkább az egérrel és billentyűzettel való játék lehető legpontosabb leképzése volt, amit valamennyire sikerült is elérni. A kontrolleren ugyanis az jobb analógot (amit általában a nézelődésre-célzásra használnak) egy tapipadra cseréltek, ami már-már megközelítette az egér pontosságát. A gombkiosztás testre szabható, hátul pedig még pillangó-gombokat is találtunk. Egyetlen hátránya, hogy egy idő után piszok kényelmetlen vele játszani. A markolat a hagyományos kézbe simulós ~ ergonomikus kialakítással ellentétben felfele görbült, de az érintésérzékeny felületet is hamar elfárasztotta az ujjakat – jobban, mint egy analóg. De az is lehet, hogy az Xbox-kontrollerhez szokott kacsómmal van a baj, és más nem tapasztalt hasonlókat.

Ami viszont sokkal kevésbé a szubjektív érzékelésen alapuló tény, hogy a Steam Controller a Steam Machine-nel együtt megbukott.

A különböző gyártók által összeállított Steam Machine alig 4 évvel az indulása után a gyér eladások miatt hivatalosan is elhasalt, és a legtöbb hivatalos eladónál, valamint a Steamen jóformán már egyet sem lehetett beszerezni. A kontroller egy picit tovább bírta, a Valve azt 2019-ben kaszálta el, amikor rájött, hogy egyszerűen nem tud versenyezni a nagyobb gyártók – de főleg a Microsoft Xbox-kontrollerével. (A Valve eszközét 1,5 millióan használták a Steamen – akik 14%-a egy hónapon belül játszott is vele, az Xbox 360 kontrollert viszont 27,2 millióan nyomkodták.)

Ugyanakkor a Valve nem hagyta kárba veszni sem a Steam Machine, sem pedig a Steam Controller ötletét: minden tapasztalatot és korábbi ötletet felhasználtak a Steam Deckhez, amibe többek közt nem csak a SteamOS, hanem a kontroller legjobb tulajdonságai is bekerültek. A Steam Deck viszonylagos sikere (és divatteremtése) miatt a Valve szakijai is bátrabban néznek a jövőbe, ahol Lawrence Yang dizájner már egy Steam Controller 2 sziluettjét látja határozottan kirajzolódni. Hogy a játékosok részéről arra lesz-e nagyobb igény, majd meglátjuk, az viszont biztos, hogy merész és újító lesz.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Klasszikus magyar kártyajátékból készült videojáték – a Steamre kerül fel

Gábor János 2024.02.28. - Természetesen magyar fejlesztésben készült, és hamarosan az egész világ számára elérhetővé…

2 perc telt el azóta...

A Season 2 frissítései után is akadozik a Warzone? – Így segíthetsz ezen

2024.02.28. - A Warzone jelenlegi kliense közel három hónapja, december elején debütált. Az átalakítást a…

32 perc telt el azóta...

Egy fejlesztési nehézség miatt leáll az Apple saját autójának gyártása

2024.02.28. - Akik követik a tech híreket, már 2015-ben hallhattak arról, hogy az Apple akár…

1 óra telt el azóta...

Zaklatás a skinek miatt: újfajta bullying a free-to-play játékokban

Gábor János 2024.02.28. - Most mind szépen nézzünk magunkba, mert a gamer társadalom egészére nézve…

2 óra telt el azóta...

Játék közben ez a masina szagokat ereget – Robbanás, vihar, mindent érezni fogsz

2024.02.28. - Természetesen sokan próbálkoztak már azzal, hogy létrehozzanak valamilyen rendszert, amivel a filmekben, videojátékokban…

2 óra telt el azóta...

Megéri kipróbálni: így töltheted le és használhatod a megújult Nvidia appot

2024.02.28. - Az Nvidia az elmúlt időszakban nem unatkozott. A cég fő profilját jelenleg a…

3 óra telt el azóta...