Gaming

Így lehet értelme? – A hackelt PS Portal PSP címeket is képes futtatni

2024.02.20. – A PlayStation Portable, vagy röviden PSP 2004 decemberében jelent meg Japánban. A Sony első kézi konzolja a maga korának egyik legkiemelkedőbb masinája volt, a Nintendo DS-sel kellett megvívjon a handheld kategória trónjáért. Öt féle verziója jelent meg az évek során, az első generációs modell a PSP 1000-es volt, amit követett később egy 2000-es, valamint egy 3000-es. A Sony megpróbálkozott később egy kompaktabb, felcsúsztatható képernyővel rendelkező PSP Go-val, valamint PSP Streettel, de utóbbiak már nem értek el akkora áttörést, mint az 1000-3000-es modellek.

Legendás felhozatal

Szinte minden nagyobb, PlayStation-ön elérhető franchise jelentetett meg játékot a PSP-re, így azok, akik rendelkeztek ilyen kézi konzollal, akkoriban a világ urainak érezhették magukat. God of War, Final Fantasy, Metal Gear Solid, Shin Megami Tensei, Grand Theft Auto, Kingdom Hearts, minden, mi szem szájnak ingere megtalálható volt a PlayStation Portable kínálatában. Épp ezért mind a mai napig legendás gépezetnek számít, s szinte biztos vagyok abban, hogy aki még mindig rendelkezik vele, úgy vigyáz rá, mint a szeme fényére.

Vissza a gyökerekhez?

Valószínűleg ezért is volt olyan szívfájdító, hogy a PlayStation Vita akkorát hasalt. Az ember azt hitte volna, hogy a PSP hatalmas sikere után a Sony majd ráfekszik a kézi konzolok piacára, ám valamiért a Vitát nem sikerült olyan mértékben támogatniuk, mint elődjét. A gépezet erős volt, viszont szinte alig jelent meg rá valami, ami vásárlásra késztette volna a PS-rajongókat. Nem is kellett sok, hogy teljesen lemondjon róla a Sony. Persze ettől még az igény ott motoszkált azokban, akik még emlékeztek arra, hogy milyen magasságokba tudott emelkedni a Sony a PSP-vel.

A PlayStation Portal bejelentése egy újabb, sajnos kérészéletű lángot lobbantott fel a PS-rajongók szívében, ugyanis a Sony relatíve gyorsan tisztázta, a PS5-höz érkező kiegészítő önmagában nem lesz jó semmire. Internet-hozzáférés mellett képesek vagyunk vezeték nélkül, egy kézi képernyő-kontroller kombináción játszani. Ennyi. Nos, elképzelhető, hogy egy háztartásban megtaláljuk a hasznát a Portalnak, ám ettől még az űrt, amit a PSP hagyott a szívünkben, nem fogja tudni kitölteni.

Aztán jöttek a hackerek és úgy döntöttek, hogy megoldják ezt a problémát.

 

Kiderült ugyanis, hogy némi „mókolással” a Portal képes natívan futtatni a PPSSPP nevű PSP emulátort. TheFlow0 X-en osztotta meg egy posztban az áttörését, hogy egy havi komoly munka után végre sikerült offline módban elindítani az emulátort. A kulcsszó pedig az offline mód, hiszen így nem csak akkor használhatjuk a Portalunkat, ha az hozzá van kötve az internethez és a PS5-ünkhöz, hanem bárhol és bármikor a világban. Így azért egy fokkal jobb vételnek tűnik…

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

1 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

2 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

2 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

2 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

2 óra telt el azóta...

Szex, idegen paraziták és Semmelweis doktor – Bődületes áprilisi film és sorozatkínálat a Netflixen

Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…

5 óra telt el azóta...