Tippek és akciók

Siess, mert egy egészen remek Warhammer-stratégiát húzhatsz be INGYEN


Bódi Dániel

2024.01.26. – Rick Priestley, Tuomas Pirinen és Alessio Cavatore alkotótrió által tervezett asztali társasjáték, a Warhammer világában játszódó Mordheim nem feltétlenül a legjobbak egyike, de igazából nem is kell annak lennie, hogy kiváló szórakozással szolgáljon a fantasy-kért és a Warhammerért megvesző célközönségnek. A társas eredetileg 1999-ben jelent meg, és mondhatni azóta is releváns, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy 2015-ben egy videojáték-adaptációt is kapott.

A játékadaptáció nyilván kicsit másképp játszható, mint az eredeti, de mégis képes volt tökéletesen átültetni annak szellemiségét és atmoszféráját. Ez pedig azt is jelenti, hogy a Mordheim: City of Damned konkrétan olyan, mintha az asztalra kirakosgatott verzióval játszanánk: a meteor-becsapódás nyomán romokban álló Mordheim városát kell az egységeinkkel körökre osztott szerepjátékos elemekkel fűszerezett stratégiai játékmenet mellett felfedeznünk és kirámolnunk, a dolgunk azonban az ellenséges frakciók miatt sem lesz olyan egyszerű.

Az egyjátékos kampányban minden választható frakció saját sztorit kapott, melyek végére nagyjából 20 óra alatt érhetünk – de a nagyobb kalandorok és kincsvadászok még ennél is sokkal több időt eltölthetnek benne. A többjátékos módban értelemszerűen más játékosok ellen kell Morheim városában helytállnunk – ez is adja a játék sava-borsát, de a játékmenet összetettsége miatt mindenképp javallott előbb a sztorit befejezni.

A Mordheim: City of Damned pontosan olyan videojáték, mint amilyen a társas: nem a legtökéletesebb, de a körökre osztott stratégiák és a fantasy műfaj imádói, és nyilván a Warhammeresek nagyon jól ellehetnek vele. De nyilván én sem véletlenül pötyögök róla ennyit: a GoG akciójával egy időben ugyanis 7800 forintról ingyenessé vált, azaz mindenki, aki ellátogat a lengyel illetőségű boltba, az fizetés nélkül a játéktárához adhatja. Az ajánlat azonban nem tart örökké: február 6-ig csaphatnak le rá azok, akiknek felkeltette az érdeklődését.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Nem működnek a dolgok Windows 10-en? Nem nálad van a hiba

2024.02.02. - Tudom, hogy még mindig nagyon sokan használnak Windows 10-et, de a Microsoft a…

13 perc telt el azóta...

Erotikus 18+ animehorror lesz az Epic Games következő ajándéka

Gábor János 2024.02.01. - Végre ismét két ajándékot vág hozzád az Epic Games Store. A…

43 perc telt el azóta...

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

12 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

14 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

15 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

15 óra telt el azóta...