VALORANT

Négy év után új Valorant fegyver érkezik – Ezt tudja majd az Outlaw

2023.01.07. – A Valorant névre hallgató FPS játékkal legelőször 2019-ben ismerkedhetett meg jobban a közösség, ám akkor még Project A néven. Aztán 2020 áprilisában el is startolt a zárt béta időszak, melyre Twitch dropokkal lehetett bejutni. 2020 nyarán végül megérkezett a bárki számára letölthető 1.0-ás változat, azóta pedig folyamatosan fejlődik a játék. Rengeteg új pálya és több új ügynök is színesíti a felhozatalt, ahogy a kozmetikai tárgyakból sincs hiány. Sokan talán azóta sem tudják, hogy már 2014-ben elkezdte a Riot Games a fejlesztést, az ötletet pedig egyértelműen a Counter-Strike széria adta.

A játék sokak szerint kifejezetten kiegyensúlyozott fegyverfelhozatallal rendelkezik. Minden kategóriában találhatunk ütős választásokat, legyen szó pisztolyokról, AR-ekről, shotgunokról vagy épp SMG-kről. Ezek értékeit folyamatosan alakítják a fejlesztők, hogy garantáltan ne kerülhessen egyik sem túlzott erőfölénybe a többihez képest. Az azonban vitathatatlan, hogy a 2019-es bemutatás óta új játékszer nem érkezett a Valorant szerveire. 2024 első napjaiban, január 10-én ez azonban megváltozik, az új szezon egy friss fegyvert is magával hoz majd.

Egy új Sniper debütál a Valorant következő frissítésében

 

Az Outlaw nevet viselő fegyver október végén felbukkant már a bilibili közösség oldalon, ám sokan azt hitték, hogy hamis információk terjednek. Aztán decemberben már a Valorant fájljai is igazolták ezeket a pletykákat. Nézzük is, hogy milyen értékekre, tulajdonságokra számíthatunk. A sebzéseket illetően az alábbi értékekre érdemes készülni:

  • Fejlövés esetén 238
  • Testlövés esetén 140
  • Láblövés esetén 119

A fegyver tárkapacitása kettő lesz, 10 extra lőszerrel megfűszerezve. Egyetlen egy zoom szint lesz a Marshalhoz hasonlóan, ám no-scope közben nem lesz olyan pontos, mint a Marshal, de pontosabb lesz mint az Operator. A tűzgyorsasága pazar, így pillanatok alatt kilőhető a két lőszer. Árazást tekintve 2400 Creditre számíthatnak a Valorant játékosok, ám könnyen lehet, hogy az első tesztek után ez még módosulni fog. A fenti videóban működés közben is megtekinthető az Outlaw. Az új Valorant frissítés és ezzel együtt a friss fegyver magyar idő szerint január 10-én, 9:00 óra körül élesedik.

Arpi

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

4 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

6 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

6 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

7 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

7 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

7 óra telt el azóta...