Tech/Tudomány

Pár hétig ne vegyél Nvidia kártyát – Ilyen erősek lesznek a SUPER-ek

2024.01.06. – Január kilencedikén kezdetét veszi a CES 2024 esemény. A legnagyobb gyártók képviseltetik magukat, így új Intel, AMD, Nvidia vagy épp MSI termékekre is érdemes lehet felkészülni. Régóta nem titok, hogy ki mivel készülhet a konferenciára, ám a hivatalos megerősítésekig mindig érdemes pletykaként kezelni ezeket. Nem titok, hogy a legtöbben az Nvidia új, SUPER kártyáit várják. Már 2023 őszén felröppentek pletykák a modellek érkezéséről, melyekről szinte minden héten kiderül valamilyen extra információ.

Legutóbb már konkrét dátumokkal is találkozhattunk, szinte napra pontosan lehet már tudni, hogy mikor debütálhatnak az újdonságok. Néhány kérdés azonban nyitott maradt. Ráadásul talán a legfontosabb specifikációkról nem érkeztek információk. Ez pedig nem más, mint a várható ár és a teljesítmény. Az árazás terén a legtöbb iparági elemző eddig azt valószínűsítette, hogy a korábbi „sima” változatok árcéduláját kaphatják meg a modellek. Az erőviszonyokat tekintve azonban voltak még ködös értékek, akár a magokat, akár az órajeleket tekintve. A hosszú évek óta megbízható információkat szivárogtató Moore’s Law is Dead legújabb videója azonban ezekre a kérdésekre is választ adhatott.

Ilyen árra és teljesítményre lehet számítani az Nvidia SUPER kártyáinál

Nem véletlen, hogy egyre több konkrét információ szivárog ki, hiszen egyre közelebb érünk a hivatalos bejelentéshez is. A kártyák szállítását, logisztikáját, tesztelését már nagy eséllyel megkezdték a partnerek és tartalomgyártók, ilyenkor bizony elkerülhetetlen az információk áramlása. Nézzük is, hogy mire számíthatunk az ár és teljesítmény alapján:

  • Nagyon úgy tűnik, hogy a kártyák valóban a korábbi modellek árazását kaphatják meg, az RTX 4080 Super esetében pedig akár még árcsökkenésre is érdemes lehet készülni
  • A sima RTX 4070 a SUPER megjelenése után alacsonyabb árcédulát kap, a sima RTX 4070 Ti és 4080 modellek azonban eltűnnek majd a polcokról
  • Az RTX 4080 Super ereje a 4080 és 4090 közé ékelődik be
  • Az RTX 4070 Ti Super 22%-os FPS növekedést hozhat majd el
  • AZ RTX 4070 Super pedig a mostani, sima 4070 Ti szintjéhez lehet majd nagyon közel

Jelenleg tehát erre érdemes készülni. Január 9-én minden kiderül, ekkor jelentheti be hivatalosan az Nvidia az érkező kártyák. Most már tényleg nem érdemes új kártyát vásárolni, hiszen jól látható, hogy azonos összegért erősebb kártyák érkeznek a középkategóriába januárban.

 

Arpi

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

2 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

4 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

4 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

4 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

4 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

5 óra telt el azóta...