Tech/Tudomány

5 milliárd forintra büntették a Sony-t, amiért szándékosan elrontotta a külsős PS-kontrollereket

Bódi Dániel

2024.01.04. – A Sony-tól nem ez volt az első, és valószínűleg nem is az utolsó versenyellenes eset, amikor is minimum megkérdőjelezhető döntésekkel-intézkedésekkel próbálja saját maga felé dönteni a pályát. Most például a Subsonic kontrollergyártó feljelentése nyomán a francia trösztellenes szabályozó hatóság, az Autorité de la Concurrence jött rá a turpisságra, miszerint néhány évvel ezelőtt szoftveres frissítésekkel rontották le és el a nem saját gyártású PlayStation 4 kontrollereket.

A hatóság szerint 2015 novemberében a Sony a hamisítás elleni küzdelem hivatkozva egy PlayStation rendszerfrissítéssel olyan dolgokat is telepített a népszerű konzolra, ami a harmadik féltől származó, azaz külsős és hivatalos licenccel nem rendelkező kontrollereket frissítésenként egyszerűen lecsatlakoztatja a játékgépről. A francia szerv két pontban is elmarasztalta a Sony-t:

  • egyrészt a vállalat hamisítás elleni intézkedései aránytalanok és sok esetben indokolatlanul szigorúak, mert minden egyes nem licencelt kontrollert érintettek, függetlenül attól, hogy milyen minőségű vagy márkajelzésű eszközt árulnak,
  • másrészt pedig a licencelési szabályzata olyan mértékben átláthatatlan és túlbonyolított, hogy a kisebb, de a Sony szempontjából nagyon is rivális kiegészítőgyártók a legtöbb esetben nem jutnak miatta licenchez. Az pedig külön problémás, hogy a Sony gyakran meg is tagadta a licenchez szükséges feltételek és kritériumok közlését az azt kérő gyártókkal.

„E két gyakorlat kombinációja jelentősen károsította az érintett harmadik fél gyártók márkaképét, mind a játékosok, mind a forgalmazók tekintetében, ami lelassította piaci terjeszkedésüket, és esetleges kizárásukhoz vezetett” – tette hozzá a kereskedelmi szervezet, ami a Sony versenyellenes tevékenysége miatt 13,5 millió eurós, azaz több mint 5 milliárd forintos bírsággal sújtotta a PlayStation-konzolok tulajdonosát.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

8 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

8 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

8 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

10 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

11 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

12 óra telt el azóta...