Gaming

Új infókat osztott meg a Sega a bejelentett új játékairól

2023.12.22. – Ma már nem annyira evidens, de a Sega bizony volt, hogy legalább akkora névnek számított a piacon, mint a Sony. Még saját konzolokat is piacra dobtak. Övék volt a Genesis, vagy éppen a híres Dreamcast is. Később elnyomta őket teljesen a Nintendo, az Xbox és a PlayStation, ma pedig már csak jubileumi nosztalgiakonzolok jelennek meg a Sega neve alatt (pl. Sega Genesis Mini). Ettől még olyan ikonikus címeket köszönhetünk nekik, mint a Sonic a sündisznó, Golden Axe, Streets of Rage, vagy éppen a Crazy Taxi.

Pár hete került megrendezésre az év legnagyobb videojátékos eseménye, a The Game Awards. Ez lényegében a gaming Oscar-gálája, itt hirdetik ki és díjazzák az év legjobb játékait. S ha már az egész világ erre az eseményre figyel, egy halom fontosabb bejelentést is erre az estére tartogatnak a fejlesztők. A Sega sem akart lemaradni, s végeredményben az egyik legkomolyabb bejelentéscsokrot éppen ők tették le az asztalra. A cég lényegében bejelentette saját reneszánszát, ami ha jól sül el, szinte minden játékkedvelő profitálhat.

Így néznek ki a bejelentett címek

A The Game Awards 2023 gálán a Sega lerántotta a leplet egy új előzetesről, ami nem specifikusan egyetlen játékhoz készült. A vállalat bemutatta, hogy milyen címeken dolgoznak jelenleg, az így kapott infó pedig akkorát szólt, mint egy hidrogénbomba. Legalábbis azok számára biztosan, akik már a ’90-es, na meg a korai 2000-es években már játszottak. A fiatalabbaknak elöljáróban elárulnék annyit, hogy a szóban forgó bejelentések eredeti játékai igencsak nagy hatással voltak saját generációjukra. Ezért is írtam azt a bevezetőben, hogy ha „jól sül el” a megújulás, egy halom csúcsjáték landolhat az ölünkben.

A The Game Awards előzetes ugyan mutatott már néhány pillanatot az új játékokból, de a Sega most erre rákontrázott egy újabb adag infóval. Minden új projekt kapott egy-két új képet, ezzel is fokozva a hype-ot. A „Next Level” néven emlegetett újgenerációs epizódok képei egy évzáró Sega prezentációban bukkantak fel. Sajnos kivágva élvezhetetlen minőségben tudnám csak megosztani őket, így arra kérek mindenkit, akit érdekel, hogy kattintson erre a linkre a képekért. A prezentációból egyébként az is kiderült, hogy az ikonikus címek mellett a Persona 3, 4 és 5 fejlesztői egy teljesen új brandet, a Metaphort is hamarosan elindítják. Régen lehetett beszélni a Segaról, de most úgy tűnik, hogy ismét meghatározói lesznek a videojátékos piacnak.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Tűzveszélyes cuccokat árul a Temu és a TikTok? – Egy vizsgálat szerint igen

2024.02.09. - Nincs is annál jobb érzés, mint amikor nagyon vágyunk valamire, majd az felbukkan…

13 óra telt el azóta...

Te is lehetsz a Google idegenvezetője – király újdonság a Mapson

Gábor János 2024.02.09. - Nagyon ráfeküdt az AI-fejlesztésekre a Google, amelynek Maps alkalmazásába hamarosan az…

13 óra telt el azóta...

Remek skineket és tárgyakat tartogat a Call of Duty Season 2 Battle Pass

2024.02.09. - Február 7-én hivatalosan is elstartolt a Warzone és MW III második, közös szezonja.…

14 óra telt el azóta...

Beugrós Counter-Strike esportoló lett az Arsenal ukrán szupersztárja

2024.02.09. - Egyáltalán nem meglepő, hogy egy profi sportoló más sportokért, vagy esportokért rajong. A…

14 óra telt el azóta...

Beleszédülsz, annyi Disney-film jön – ekkor és ezek a mozik jelennek meg

Gábor János 2024.02.09. - Óriási filmdömpinget ígér a Disney a következő, évekre, de egészen döbbenetes…

15 óra telt el azóta...

Játék vs IRL – A valóságban is leforgatták a GTA VI előzetesét

2024.02.09. - Bár a GTA VI csak valamikor jövőre fog megjelenni, az eléggé látszik, hogy…

15 óra telt el azóta...