Bódi Dániel
2023.12.15. – Kétségtelen, hogy az Atomic Heart nem tudta maradéktalanul beváltani a hozzá fűzött reményeket, azaz nem lépett elő a BioShock méltó örökösévé – igaz, egy ekkora elődhöz közel lehetetlen is felnőni. Ez persze nem jelenti egyenesen azt, hogy egy rossz játék volna, csupán jobban kell akarni szeretni, mint amennyire az magától is menne.
Az Atomic Heart helyzetén azért némileg javít, hogy sokaknak nem kellett huszonikszezer forintot elköltenie rá, hiszen a Game Pass kínálatából is elérhető, azaz a szemfülesek az akciós, 300 forintos időszakban is simán a végére érhettek, míg az olyan állandó tagok, mint amilyen én is vagyok az eredeti árának töredékéért, mindösszesen 4790 forintért ugorhattunk a retrofuture szovjet sci-fi kalandnak a sűrűjébe. Bár derekasan bevallom: a backlogom 2023 végével egyre fenyegetőbb árnyékában nem sokáig jutottam benne, hamar leváltottam a Hogwarts Legacy-re, majd egy csomó másik játékra…
…na de majd most, hogy jön az újabb, sorban a második kiegészítő, valószínűleg sokan kedvet kaphatnak hozzá.
Legalábbis akkor, ha nyitottak vagyunk ez egészen elmebajos sztorikra, az Atomic Heart: Trapped in Limbo ugyanis nem egy olyan folytatása lesz a történetnek, mint amilyet elsőre várnánk. És ezt most a lehető legjobb értelemben, óriási bóknak szánom; a Trapped in Limbo ugyanis körülbelül úgy viszonyul az alapjátékhoz, mint anno a Far Cry 3: Blood Dragon. Mintha bekaptunk volna néhány bélyeget, annyira szürreális élményben lehet részünk, ami egyértelműen olyan klasszikusokból inspirálódott, mint a Super Mario. Nem, nem írtam el, tényleg Super Mariót akartam írni. A Trapped in Limbo telis-tele van platform és ügyességi játékelemekkel, színes-szagos és cukormázas díszlettel, aranyos szörnyekkel – színtiszta hülyeség az egész.
Az is kiderült, hogy 2024. február 6-án érkezik minden platformra, addig pedig bőven az alapjáték végére érhetünk, ami azért is ajánlatos, mert előtte még érdemes lehet befejezni az előző DLC-t, a nem kevésbé izgalmasnak tűnő, ám az eredeti Atomic Hearttal jobban korreláló Annihilation Instinctet, ami kábé 4-5 órányi plusszal szolgál a 35 órás fősztorit követően. Ugyanakkor a Trapped in Limbo még nem a végállomás: érkezik még két másik hasonló kiegészítő is, de ezeket majd csak később leplezik le.
Fontos továbbá, hogy a Game Passban csak az alapjáték érhető el, ha szeretnénk benevezni a DLC-kbe, akkor meg kell vennünk az Atomic Passt, amivel az összes megjelent és jövőbeli tartalmat megkapjuk. Ennek ára alapesetben 15.400 forint, de a bármilyen GP-tagoknak 3850 forintért mérik. Persze, ha jobb szeretjük megvenni a tartalmakat, és nincs még meg az Atomic Heart, akkor érdemes lehet elgondolkozni a drágább Gold, valamint a Premium Edition valamelyikén, melyek szintén tartalmazzák a kiegészítőket.
2024.02.06. - Az a baj a méregdrága új kütyükkel, hogy javarészt azok vásárolják meg őket,…
Gábor János 2024.02.06. - A Microsoft bejelentette az Xbox Game Pass konzolra, PC-re és Xbox…
Február 7-én új korszakot köszönthetünk a Call of Duty életében. Ekkor startol ugyanis a Warzone…
2024.02.06. - Amikor tragikusan rossz szuperhős-játékról van szó, akarva akaratlan a Marvel's Avengers ugrik be…
Gábor János 2024.02.06. - Minden idők legmenőbb professzora idén érkezik, és mindannyiunk szép emlékei miatt…
2024.02.06. - Igen sokat kell még várni arra, hogy a Grand Theft Auto következő része…