Gaming

Sega másodvirágzás? – Visszatérnek a kiadó legendás címei

2023.12.08. – Ma már nem annyira evidens, de a Sega bizony volt, hogy legalább akkora néznek számított a piacon, mint a Sony. Még saját konzolokat is piacra dobtak. Övék volt a Genesis, vagy éppen a híres Dreamcast is. Később elnyomta őket teljesen a Nintendo, az Xbox és a PlayStation, ma pedig már csak jubileumi nosztalgiakonzolok jelennek meg a Sega neve alatt (pl. Sega Genesis Mini). Ettől még olyan ikonikus címeket köszönhetünk nekik, mint a Sonic a sündisznó, Golden Axe, Streets of Rage, vagy éppen a Crazy Taxi.

Éjjel került megrendezésre az év legnagyobb videojátékos eseménye, a The Game Awards. Ez lényegében a gaming Oscar-gálája, itt hirdetik ki és díjazzák az év legjobb játékait. S ha már az egész világ erre az eseményre figyel, egy halom fontosabb bejelentést is erre az estére tartogatnak a fejlesztők. A Sega sem akart lemaradni, s végeredményben az egyik legkomolyabb bejelentéscsokrot éppen ők tették le az asztalra. A cég lényegében bejelentette saját reneszánszát, ami ha jól sül el, szinte minden játékkedvelő profitálhat.

„Új éra, új lendület”

A The Game Awards 2023 gálán a Sega lerántotta a leplet egy új előzetesről, ami nem specifikusan egyetlen játékhoz készült. A vállalat bemutatta, hogy milyen címeken dolgoznak jelenleg, az így kapott infó pedig akkorát szólt, mint egy hidrogénbomba. Legalábbis azok számára biztosan, akik már a ’90-es, na meg a korai 2000-es években már játszottak. A fiatalabbak elöljáróban elárulnék annyit, hogy a szóban forgó bejelentések eredeti játékai igencsak meghatározták saját generációjukat. Ezért is írtam azt a bevezetőben, hogy ha „jól sül el” a megújulás, egy halom csúcsjáték landolhat az ölünkben.

 

A Sega bejelentette, hogy éppen fejlesztés alatt áll egy új Crazy Taxi, Golden Axe, Streets of Rage, Shinobi, na meg Jet Set Radio epizód is. Ráadásul mindegyikről mutattak pár másodpercet, ami rendesen elindította a az eredeti játékokat kedvelők nyálelválasztását. A Golden Axe hihetetlenül jól néz ki 3D-s net gén köntösben, ahogy a Streets of Rage new-wave beat em’ up stílusa is biztosan nagyon izgalmas lesz. A Crazy Taxi pedig egy ahogy van ikonikus, korunk fejlett technológiájával pedig biztos, hogy az élmény csak új szintre léphet.

Amitől tartani lehet, az az, hogy túlvállalja magát a Sega. Vagy megosztják az erőforrásokat, így az egyik a sok közül valahol (játékmenet, történet, stb.) csorbulni fog, vagy túl sokat akarnak majd és a nagy felújítások közepette eltűnik az eredeti játékok bája a „sorok között”. Reméljük erről szó sem lesz, s a Sega újjáéledése már tényleg itt van a kanyarban!

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Ezekkel az ajándékokkal érkezik a Warzone Ranked – Megéri a grind?

2024.02.05. - Sokan sejtették, hogy a Warzone Ranked módja elstartolhat majd valamikor a Season 2…

14 perc telt el azóta...

Hatalmasat szólhat a Fortnite idei első nagyobb kollaborációja

2024.02.05. - Az Epic Games folytatja azt, amit évekkel ezelőtt a Fortnite világán belül elkezdett.…

44 perc telt el azóta...

Figyelj oda, teljesen INGYEN játszhatod ezt a 7 bizarr és élvezetes játékot

Gábor János 2024.02.05. - Eszement címek ingyenes napjait tartják a legnagyobb videojáték webáruházak - anélkül,…

1 óra telt el azóta...

Varázsütésre olcsóbb lett a Hogwarts Legacy PC-re, de sietned kell!

2024.02.05. - Nagyon, nagyon meglepődtem, hogy milyen jó szórakozás volt számomra tavaly két ünnep között…

2 óra telt el azóta...

Így kapcsold be a Windows Éjszakai fényt – Szemkímélés pár kattintással

2024.02.05. - Manapság sajnos elkerülhetetlen, hogy az ember ne kerüljön valamilyen mesterséges megjelenítő elé. Különösen…

2 óra telt el azóta...

Nem csak te, a játékfejlesztők is unják már a mikrotranzakciókat

2024.02.05. - Sajnos vagy nem sajnos, olyan világot élünk, amikor videojátékot kiadni igazán jó üzlet…

3 óra telt el azóta...