2023.12.07. – Már 4 éve, hogy a Ninja Theory megkezdte a Hellblade folytatásának készítését, de ezidáig csak nagyon keveset láttunk az elméletileg 2024-ben megjelenő szupervárományos Xbox-konzolexkluzívból. Az idei The Game Awards azonban egy tökéletes helynek és időpontnak bizonyult a kitárulkozásnak, és egy rövid, de annál sokkal velősebb és mutatósabb előzetessel borzolják tovább a kedélyeket.
Még mielőtt rátérnénk az előzetesre, fontos megjegyezni, hogy a videó nem kevés játékmenetet is tartalmaz. Ezt azért is kell így külön kiemelni, mert a Senua’s Saga: Hellblade II annyira, de annyira gyönyörű, hogy sokan talán azt hihetik, hogy egy hiperrealisztikus animációs filmet néznek, esetleg egy nagyon profin összerakott CGI kedvcsinálót, pedig valójában a legnagyobb része az előzetesnek in-game, azaz játékmenetből rögzített anyag.
Bár már az első Hellblade is egy hihetetlenül, máig gyönyörű játékremek volt, a második rész nem csak önmagát, de talán még a nagy rivális méltán magas polcon tartott exkluzívjait is sorra lepipálja – köztük is olyan címekkel, mint a Spider-Man 2, vagy a God of War: Ragnarök. Persze a végső konklúziót majd a 2024-es premiert követően vonhatjuk le, de már ha fele ennyire lesz letaglózó a látványvilág, már akkor minden idők legszebb videojátéka lehet.
Ami pedig a játékmenetet illeti: az alapok nem változnak, vagyis a kelta lánnyal, a mentális problémákkal küzdő Senuával fogunk kalandozni, mitológiai lényekkel és más csúnyaságokkal megküzdeni, különféle rejtvényeket megoldani – szóval ez lehet az Xbox saját God of Warja, ha kicsit komplexebb és hosszabb lesz, mint a korábbi felvonás. Senua az útja során viszont nem csak az életére törő gazokkal kell élet-halál harcot vívnia, hanem saját magával is, a hangok és a hallucinációi minden korábbinál jobban gyötrik őt.
Reméljük, hogy a megjelenéshez közeledvén hamarosan egyre többet fogunk megtudni erről az ígéretes kincsről, mi Microsoft saját gyártás lévén egyenesen a Game Pass kínálatából lesz elérhető.
2024.02.02. - Előre szeretném leszögezni, hogy a következő információk egy olyan szivárgásból származnak, melynek a…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Alig több mint három évvel ezelőtt megtört a hosszú ideje vastagon…
Gábor János 2024.02.02. - A filmes hírek egyik atombombáját a Deadline dobta le, aztán az…
2024.02.02. - Tudom, hogy még mindig nagyon sokan használnak Windows 10-et, de a Microsoft a…
Gábor János 2024.02.02. - Végre ismét két ajándékot vág hozzád az Epic Games Store. A…
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…