2022. 04. 28. – A VR-eszközök tözsfejlődésének azon szakaszába érkeztünk, amikor egyre több fejlesztő kezd el foglalkozni a virtuális valóság által nyújtható élmények kibővítésén. Ezt pedig önmagában már nem feltétlenül fogják elhozni az egyre jobb képességekkel rendelkező, de egyébként változatlan módon és formában használható fejesek, annál inkább a haptikus kiegészítők, melyek képesek azt az érzetet kelteni, mintha a felhasználó valóban interaktálhat a digitális világbeli dolgokkal.
Ezek a haptikus fejlesztések pedig valóban sok mindent lefedhetnek, legyen szó egy kesztyűről, amellyel megfoghatjuk a digitális tárgyakat, vagy akár egy olyan ruha, ami képes a viselőjének átadni a játékbeli tapintást, esetleg a sérüléseket. A Carnegie Mellon Egyetem Future Interfaces Groupjának kutatói viszont egy egészen másfajta, egészen újszerű saját fejlesztésű haptikus kiegészítőt mutattak be, amivel voltaképp bármilyen virtuális karaktert ott csókolunk meg, ahol nem szégyellünk.
Ami érdekes, hogy ez a VR-kütyü – sok másik megoldással ellentétben nem ér közvetlenül a testhez. A kiegészítőt a fejes aljára kell felhelyezni, a haptikus visszacsatolást pedig úgy oldja meg, hogy egy ultrahangos jelátalakítókból álló tömb révén akusztikus energiát küld a felhasználó szája köré, ami képes olyan hatásokat kelteni, mintha mászna valami az ember arcán, ráfröccsenne valami folyadék, de még a suhintást és nyilván a csók érzetét is képes imitálni.
Az már csak amolyan extra, hogy nemcsak a bőrön és az ajkakon, de még a fogakon és a nyelven is képes bizonyos hatásokat kifejteni.
A kutatók erről egy (alább linkelt) videót is megosztottak, amelyben a kiegészítő működését prezentálják. Az elvégzett tesztek alapján az embereknek jellemzően tetszett a haptikus funkció, bár megjegyezték, hogy az imitált érzetek még nem működnek kifogástalanul, vagyis még közel sem tökéletes az illúzió. A fejlesztők most ennek tökéletesítésén, illetve a kompaktabbá tételén fognak dolgozni, hogy a jövőben akár már közvetlenül a VR-fejesekbe is be lehessen építeni.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…