2023.11.27. – Manapság már meglehetősen sűrűn előfordul a táskákban egy-egy power bank, hála a technológiai fejlődésnek. Tény, okostelefonjaink már jóval jobb akkumulátorokkal vannak felszerelve, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt, ám sokkal többmindenre is használjuk őket. Vannak, akik a komplett munkájukat a telefonjukról menedzselik, nekik pedig kell bírja a gyűrődést a gépük. S míg igyekeznek ezeket az igényeket kielégíteni a gyártók, azért még nem minden esetben megy. Így bizony jó, ha van a táskában egy power bank, ami lehetővé teszi, hogy bármikor töltőre dobjuk az eszközünket. Elvégre nincs is annál kínosabb, mint amikor fizetnénk éppen, erre lemerül a telefon… (Furcsa ezt azért leírni!)
Mivel tehát sokszor van igény rájuk, így a hazai eletronikai piacon is kelendők a power bankek. Viszont egyszerű funkció ide vagy oda, sajnos nem mindegyik modell veszélytelen.
Mint kiderült, a Lenovonak van egy Magyarországon is forgalmazásra kerülő power bankje, amit az amerikai fogyasztóvédelem tűzveszélyesnek ítélt. Ennek eredményeképpen pedig a kínai gyártó azonnal vissza is hívta a terméket.
A szóban forgó eszköz ráadásul elsősorban nem is okostelefonokhoz, hanem laptopokhoz készült. Egy USB-C-s, 20 000 mAh-s hordozható akksiról van szó. Ha kezdesz ráismerni az eszközödre, akkor még tovább szűkítem a kört, egészen pontosan a 40ALLG2WWW azonosítóval (Part Date) ellátott, PBLG2W modellszámú (Serial Number) kütyüről van szó. Íme egy ábra, ami segít leellenőrizni az előbb pontosítottakat:
Ezeken az adatokon felül a gyártási idő is fontos (Build Date), ami a visszahívott modellek esetén (év/hónap sorrendben) a következő: 22/01, 22/02, 22/03, 22/04, 22/05, valamint 22/06.
A Lenovo arra kéri azokat, akiknél mindhárom adat tekintetében egyezés van, hogy azonnal hagyják abba a töltő használatát!
A problémát az okozza, hogy az eszközben töltéskor meglazulhat egy csavar, amely így zárlatot okozhat. Mindez jelentős melegedéshez, végső soron pedig akár tűzhöz is vezethet. Hivatalosan eddig egy tűzesetről tudni. – írja a 24.hu
A Lenovo Magyarország ugyan hivatalosan nem forgalmazza az eszközt, viszont több nagyobb hazai webáruház igen. Így ha az adatok stimmelnek, mindenképpen érdemes felvenni a kapcsolatot az áruházzal. Valamint természetesen azonnal beszüntetni a töltő használatát!
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…