Tech/Tudomány

Na a retkes egérpadon múljon már, hogy beadod-e a fejest!

2022. 12. 19. – Akármennyire is hihetetlen, az egérpadok több mint 50 éves múltra tekinthetnek vissza. 1968-ban, amikor Douglas Engelbart bemutatta az első egeret, már egy speciális felületet használt alatta. Ezért a Herman Miller cég egyik munkatársa, Jack Kelley volt felelős, aki egy évre rá hivatalosan is elkészítette az első, külön is megvásárolható egérpadot.

A kezdeti időszakban kikerülhetetlen volt a padok használata, az egerek mechanizmusai miatt. Később, amikor megjelentek az első lézeres és optikai példányok, sokan úgy gondolták, hogy feleslegessé válhat a használatuk. Abban igazuk van, hogy az új szenzorokat szinte bármilyen felületen lehet használni, ám ez messze nem jelenti azt, hogy a csupasz asztal vagy épp a földrajzi atlaszunk lenne a legjobb felület erre a célra. A gamerek kifejezetten tudják, hogy egy jól megválasztott egérpad akár a meccsek végkimenetelére is hatással lehet.

2022-ben két dolog miatt hasznos dolog az egérpad. Az egyik a tökéletes pontosság elérése, míg a másik a jobb súrlódás, csúszás biztosítása. A szenzorok sima felületeken ritkán hibáznak, ám az asztalunk vagy akármilyen felület egyenetlensége bizony már megviccelheti a legjobb egységeket is. A csúszást pedig nem kell magyarázni, sőt, több karakterisztikát is megkülönböztethetünk. Az igazán „csúszós” egérpadokat Speednek, míg a lassabbakat Controlnak szokás nevezni. Játékstílustól függően váltakozhat, hogy ki melyik mellett teszi le a voksát. Természetesen átmenetek is vannak, így tényleg bőséges választék áll a vásárlók rendelkezésére.

Nem szabad elfeledkeznünk a tisztításról!

Az egérpadokra kerülő kosz és egyéb oda nem illő dolgok befolyásolhatják mindkét fentebb említett tulajdonságát. Az egerünk pontatlanabb lehet, ám első körben biztosan a régen megszokott csúszástól való eltérés tűnhet fel a játékosoknak. Ennél több jel nem is kell arra, hogy ideje megtisztítanunk az egérpadunkat.

Szövet egérpadok tisztítása

A legtöbb gamer szobájában ezzel találkozhatunk. Több esetben is kiemeli a gyártók, hogy mosógépben is moshatóak az ilyen típusú padok, ám a kíméletesség jegyében érdemes ezt kihagyni.

Amire szükségünk lehet:

  • Langyos víz
  • Némi folyékony szappan
  • Puha kefe vagy szivacs
  • Egy törölköző

 

A folyékony szappannál erősebb tisztítószereket érdemes kerülni, hiszen ezek nem bánnak túl kesztyűs kézzel a pad felületével. Ahogy a durva szivacsok/kefék sem, szintén hasonló szempontok miatt. A tisztítás folyamata az alábbi:

  • Töltsünk meg egy lavórt, mosdókagylót, vagy épp a kádat némi langyos vízzel
  • Helyezzük bele az egérpadunkat, majd helyezzünk némi folyékony szappant a felületére
  • Oszlassuk el ezt a pad feléletén egy szivacs vagy puha kefe segítségével, jó alaposan
  • Öblítsük le az egérpadod tiszta vízzel
  • Törüljük szárazra az egérpadot egy száraz ruhával, majd helyezzük le felülettel lefelé egy törölközőre
  • Hagyjuk megszáradni az egérpadot, mely akár hosszú órákat is igénybe vehet

A fenti videóban az egerek nagy ásza, Rocket Jump Ninja is végigvezet minket a legfontosabb lépéseken.

Mi a helyzet az RGB padokkal?

Manapság már nem lepődünk meg, ha RGB világítással felvértezett egérpaddal találkozunk. Felületükben általában ezek sem különböznek, ám a kialakítás miatt néhány dolgot mellőznünk kell. Nézzük is, hogy mire kell odafigyelnünk:

  • TILOS belemeríteni az RGB padokat vízbe, a tisztítási folyamat előtt pedig érdemes kihúznunk az egérpadot a gépből
  • Némi folyékony szappanra és egy nedves mikroszálas törlőkendőre van csak szükségünk
  • A langyos, szappanos vízbe merített mikroszálas kendőt csavarjuk ki, amennyire csak lehet
  • Ezután szépen lassan menjünk végig az egérpad felületén
  • Az RGB szalag/csík és a vezérlő közelében óvatosabban tegyük meg ezt
  • Ismételjük meg a fenti lépést párszor, amíg tisztának nem érezzük a padot
  • Egy száraz kendővel töröljük át az egérpad felületét
  • Várjuk meg, hogy teljesen megszáradjon az RGB egérpad, mielőtt visszadugnánk a gépbeű

A fenti, elterjedt egérpadokon kívül találkozhatunk fém, műanyag vagy épp üveg egérpadokkal is. Ezek már sokkal összetettebb, sok esetben teljesen egyedi karbantartási odafigyelést igényelhetnek, melyre a legjobb leírást az egér mellé járó füzetecskékben találhatjuk meg. A fenti lépések mellett az egerek PTFE – Teflon talpának tisztítására is érdemes odafigyelnünk, melyet legkönnyebben fülpiszkálóval és alkoholos tisztítószerrel tehetünk meg. Ez azonban csak egy pár másodperces feladat.

Ezt is érdemes elolvasnod:

 

Arpi

Korábbi cikkek

Brad Pittel készül Quentin Tarantino utolsó filmje – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.02.01. - A filmes hírek egyik atombombáját a Deadline dobta le, aztán az…

14 perc telt el azóta...

Nem működnek a dolgok Windows 10-en? Nem nálad van a hiba

2024.02.02. - Tudom, hogy még mindig nagyon sokan használnak Windows 10-et, de a Microsoft a…

1 óra telt el azóta...

Erotikus 18+ animehorror lesz az Epic Games következő ajándéka

Gábor János 2024.02.01. - Végre ismét két ajándékot vág hozzád az Epic Games Store. A…

2 óra telt el azóta...

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

13 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

15 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

16 óra telt el azóta...