2023.11.17. – A Bohemia Interactive egy ideje már bőszen kalapálja a legendás háborús szimulátor legfrissebb részét, ami ezidáig csak korai hozzáférésben, azaz erősen hiányosan, félkész állapotában volt elérhető. A csapat azonban a minap büszkén jelentette, hogy az ARMA Reforger alap, 1.0-ás verziója végre elkészült, sőt, ugyanazzal a lendülettel akkor már nyomban meg is jelent PC-re és Xboxra (a PlayStationös játékosok ezúttal kimaradnak a harcokból).
„Hihetetlenül büszkék vagyunk az Arma Reforgerre. Keményen dolgoztunk a játékon az alapoktól kezdve, minden egyes pixelt, minden egyes kódsort átdolgoztunk. A korábbi címek összes tapasztalatát felhasználtuk, hogy egy új, továbbfejlesztett élményt nyújtsunk az Arma-sorozat számára. Az Arma Reforger egy vadonatúj alap, amelyre építhetünk, és az első ízelítő az Arma-sorozat jövőjéből az Enfusion motoron. A játék megjelenése egy új korszak kezdetét jelzi, de még biztosan rengeteg funkció és fejlesztés van a tarsolyunkban” – mondta a bejelentés kapcsán Ján Dušek, az Arma Reforger vezető fejlesztője a cseh Doupe magazinnak.
Dušek pedig egyáltalán nem túlzott, az ARMA Reforger valóban egy félelmetesen tartalmas játék lett: a katonagúnyát öltő játékosok két, egy 51 km²-es, illetve egy kisebb, 10 km²-es térképen feszülhetnek egymásnak amerikai vagy szovjet oldalakon, melyekhez egészen változatos fegyver és járműarzenál áll a rendelkezésükre – amihez képest még a Battlefield is kismiska. A változatosságért természetesen különféle játékmódok felelnek, aki viszont az alkotói vénáját élné ki az újabb Armában, annak ott valós idejű szerkesztő, a Game Master mód.
Ugyanakkor nem érdemes elfeledni, hogy az ARMA: REforger – ahogyan a sorozat korábbi etapjai – egy kőkemény szimulátor. Itt nem érdemes vakon bekállofdátizni magad a tűzharcokba, mert nem sok sikerélményed lesz. Megfontoltan, taktikusan, a csapatokkal-csapattal szorosan együttműködve fogunk tudni a másik fél fölébe kerekedni.
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…