2023.11.16. – A Call of Duty fejlesztői már az ősz elején elárulták, hogy milyen felhozatalra készülhetünk a pályák illetően. Nagy meglepetések nem voltak, 16 klasszikus MW II (2009) pálya tette tiszteletét a novemberi rajtra. Afghan. Derail. Estate. Favela. Karachi. Highrise. Invasion. Quarry. Rundown. Rust. Scrapyard. Skidrow. Sub Base. Terminal. Underpass. Wasteland. A Call of Duty: Modern Warfare III ezekkel a mapokkal debütált, a Modern Warfare 2 pályáit modernizálta a fejlesztőcsapat az elmúlt hónapokban. A manapság elérhető technológiai eszközök, lehetőséget adtak lehetőséget arra, hogy olyan formában térjenek vissza ezek a helyszínek, melyeket még soha nem láthatott a Call of Duty közössége.
Rengeteg rajongó örült ennek a hírnek, míg mások szomorkodtak, hogy új helyszíneket nem is igazán hoz magával a 2023-as cím. Ezt is meg lehet érteni, ebben sem lehet igazságot hirdetni. Szeptemberben azonban ismét remek hírekkel szolgáltak a fejlesztők. A Modern Warfare III első szezonja 3 új 6v6 pályát hoz majd magával és hasonlóra lehet számítani a második szezonban is.
Az új pályákon felül pedig egy ideje már az sem titok, hogy ez előző cím ikonikus helyszínei is visszatérnek. Igazi pályakavalkádra lehet számítani tehát az elkövetkezendő időszakban. Remek kérdés volt, hogy mely 2022-as helyszínek térhetnek vissza először az új játék menüjébe.
Az első négy visszatérő MW II pálya a Farm 18, a Shoot House, a Crown Raceway és a Las Almas lesz. Dedikált playlistet kapnak majd, de az összes MW III fejlesztés megtalálható lesz rajtuk. Ide értve az új minimapot, az új mozgást és az összes többi újdonságot. Nagy eséllyel december elején térhet vissza a fenti négy pálya, a Season 01 startjakor. A fejlesztők közben tovább kísérleteznek:
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…