2023.11.13. – Mivel a Portkey Games korábban sosem készített olyan és akkora kaliberű játékot, mint a Hogwarts Legacy, ezért esetükben nem csak az volt nagy talány, hogy miképp fognak futni az ősrégi platformokon, hanem az is, hogy egyáltalán jó lesz-e a játék?! Bár a hype Olümposz csúcsára juttatásáért a Harry Potter rajongók is bőven tettek, azért a stúdiót sem kellett félteni, így némileg megnyugtató volt a februári megjelenés, amikor is mindenki fellélegezhetett: a Hogwarts Legacy összességében egy élvezetes kaland lett.
Érdekes ugyanakkor, hogy a Portkey más stúdiókkal ellentétben úgy döntött, hogy a megjelenéssel fentről halad lefele. azaz előbb az erősebb gépekre érkezik, majd szépen sorjában haladva a leggyengébbre is portolják. Ez általában épp fordítva szokott lenni, és az újabb csili-vili kiadásokat tartogatják későbbre, bár a Hogwarts Legacy esetében azért érhető, hogy miért volt más a sorrend: minden platformon akadnak Harry Potter fanok, akikről plusz pénzt lehet legombolni – még ha nem is ugyanabban az élményben lesz részük.
Mivel az elsődleges platform a PS5, Xbox Series és a PC volt, evidens, hogy azokra előbb jön a kompromisszummentes verzió, hogy már csak azt kelljen annyira lebutítani, hogy a gyengébb vasak is boldoguljanak vele. Így született meg a PS4 és az Xbox One verzió májusban, és csodamód így öntött formát a november 14-én megjelenő Nintendo Switches kiadás is.
A Portkey képességeit dicsérendő, hogy már az előző PS-Xbox generációs portok is jól sikerültek, mármint tényleg meglepő volt, hogy a játék egyáltalán elindult rajta úgy, hogy tartalmilag nem kellett belőle kiollózni semmit. Cserébe a látvány ultra potato beállítási szintet kapott, ahogyan a töltési idők is alaposan megnövekedtek a PS5/Series/PC verzióhoz képest, de még a Roxforton belül is hosszú másodperceket kellett várni, hogy beléphessünk egy-egy terembe, vagy egy új épületszárnyba.
– tehettük fel jogosan a kérdést. Sosem volt titok, hogy még annál is sokkal rosszabbul, bár az első megjelenés előtti játékmenet videók alapján még így is meglepő, hogy a Portkey mit ki nem hozott a Nintendo hibrid gépéből. A Hogwarts Legacy ugyanis megdöbbentően jól fut Switchen – természetesen mindent a lehető legminimálisabb beállításra tekerve. Bár a teljes tartalmat tekintve ezúttal sem lett megcsonkítva a játék, azzal azért érdemes tisztában lenni, hogy nem holmi fekete mágiáról van szó:
Switchen a legszerényebb a roxforti élmény, aminek folyosói szó szerint konganak az ürességtől.
Már az Xbox One és a PS4 portok is rendkívül sterilnek és üresnek tűntek az eredetihez viszonyítva, de Switchen még rosszabb a helyzet: a Roxfort, a varázsvilág egyik legrangosabb oktatási intézménye olyan, mintha csak nekünk lenne fenntartva. A termekben egyedül bóklászunk, alig futunk össze valakivel, ha mégis, akkor az valószínűleg csak addig lesz jelen, míg le nem adja nekünk a küldetést, amit a fejlesztők rátestáltak. Roxmortsot ugyanígy boszorkány- és mágustalanítva lett, szinte senkivel sem fogunk találkozni.
Persze, technikai oldalról őrületes teljesítmény, amit a fejlesztők újfent bemutatnak, hiszen a switches Hogwarts Legacy tényleg baromi jól néz ki (a hardver képességeihez mérten természetesen), de ennek nagyon kemény ára van, ami nyomtalanul kitörli a játékból azt a hangulatot, ami miatt egyáltalán megéri jegyet váltani PS5-ön, Xbox Seriesen és PC-n a 9 és háromnegyedik vágányról a Roxfortba induló vonatra.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…