2023.10.20. – Új résszel jelentkezett az Unibet Visits sorozat, ahol mindenféle nemzetközi gaming rendezvényre látogatnak el a streamerek. Most októberben az EGX London volt terítéken, ahová magunkkal vittük Kiss Ádám AK-t és Surit is! A rendezvény mellett a tartalomgyártók bejárták a várost is, megkóstolták a legfontosabb Londoni kajákat és italokat, sőt egy FELHŐKARCOLÓ tetején is jártak, koktéozni.
Íme a UnibetVisits: EGX London válogatás a streamek legjobb pillanataiból!
Az EGX (korábbi nevén Eurogamer Expo) egy évente megrendezésre kerülő videojáték-szakkiállítás, amit a Gamer Network szervez. Az első rendezvény 2008-ban volt, ám az utóbbi években a COVID megnehezített az élő esemény megrendezését. Most azonban itt volt az ideje az új eventnek, ezúttal Londonban. Az EGX 2023 alkalmával ki lehetett próbálni a legújabb játékokat, megnézhetjük a legújabb hardvereket és betekintést nyerhetünk kedvenc játékaink kulisszái mögé.
Hogy egy kicsit feldobjuk az egész sztorit, egy versenyt csináltunk Suri és AK között, és egy csomó kihelyezett játékban kellett elverniük egymást, a nézők pedig élőben fogadhattak csatornapontokkal.
A legjobb pillanatokból természetesen egy összefoglaló videó is készült a Leet Hungary Youtube csatornára.
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…