Tech/Tudomány

Emberi agysejteket ültettek újszülött patkányokba – érdekes dolog történt

2022. 10. 15. – Megvan az a rémtörténet, amiben egy őrült tudós azzal kísérletezik, hogy emberi agyakat ültet át teljesen más élőlénybe, adott esetben állati testekbe? Nos, ha ez nem is pontosan ez, de valami hasonló a valóságban is megtörtént, amikor kaliforniai kutatók tanulmányozás céljából emberi agysejteket ültettek újszülött, három napos patkányokba.

A horrorfilmbe illő kísérlet során a Stanford Egyetem tudósai azt próbálták bizonyítani, hogy a különböző fajokból származó neuronok egyetlen szervezetben is képesek kapcsolatot létesíteni egymással.

A neurológusokból, biomérnökökből, idegsebészekből és pszichiáterekből álló tudóscsapat természetesen nem eredeti, azaz élő emberből származó agyszövetet használt, hanem organoidokat, melyek tulajdonképpen olyanok, mint az emberi agy, azzal a különbséggel, hogy petri-csészéken hozzák létre őket. Ezek segítségével tanulmányozható egy szerv néhány kulcsfontosságú funkciója, azonban megvannak a korlátaik; az agyorganoidokban lévő neuronok például nem nőnek olyan nagyra, és nem létesítenek annyi kapcsolatot, mint az emberi agyban lévő neuronok, még akkor sem, ha elegendő időt kapnak a fejlődésre.

Sergiu Pasca, a Stanford idegkutatójának így jött az ötlet, hogy az organoidokat ültessék állatokba inkább, amelyek így sokkal jobban fejlődhetnek, mint egy petri-csészén. Így jutottak végül oda, hogy 80 patkány szomatoszenzoros kéregbe ültettek emberi agyorganoidokat, vagyis abba a régióba, ami az érzékszervi információk fogadásáért és az agy más részeihez való továbbításáért felelős.

Ahogy a patkányok nőttek, úgy lettek nagyobbak az organoidok is, végül a szomatoszenzoros kéreg egyharmadát elfoglalták, azaz hatszor akkorák lettek, mint egy petri-csészében lehettek volna. Mivel a patkányok még nagyon fiatal, néhány napos korukban került kapták az agysejtet, a beültetett szövet képes volt neurológiai kapcsolatokat kialakítani az állatok természetes agyával, mintegy hibrid-agyat létrehozva.

Íme a patkányok hibrid agya, a kiemelt rész az emberi agysejtből kialakult terület.

Ez azt is jelenti, hogy a patkányokban kifejlődött emberi agysejt sokkal jobban tudta utánozni az igazi, természetes emberi agyat, mint korábban bármi.

Amikor a kutatók a patkányok bajszát csiklandozták az átültetés helye közelében, és rögzítették az agyi aktivitást, azt találták, hogy a mozgás stimulálta az emberi neuronokat. Azt is megállapították, hogy amikor az emberi neuronok aktivitását kék fényhez kötötték, az átültetett patkányok megtanultak különbséget tenni a kék és a vörös fény között, míg a normál patkányok nem tudtak. Ezek az eredmények együttesen arra utalnak, hogy az emberi sejtek beépültek a patkányok idegi áramkörébe – mondta Pasca.

Ugyanakkor bármennyire is bámulatos a kutatás eredménye, nem kevés etikai problémát is felvet. Az eljárás kritikusai például a patkányok agyának ilyen módon történő szerkesztését eleve nem tartják etikusnak, míg sokan amiatt aggódnak, hogy az így kialakított patkányok emberi tudattal fognak rendelkezni. Bár a kutatást végző csapat próbálta megnyugtatni a tudományos közeget, Pasca szerint minden aggodalom valós és jogos, ezt a problémát azonban nem nekik, hanem majd a bioetikusoknak kell megoldania.

via – Nature, ExtremeTech, Futurism, The Daily Beast

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

14 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

15 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

15 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

17 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

18 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

19 óra telt el azóta...