EA Sports FC

Igencsak „sokszínű” lesz az FC24 bevezető időszaka

Nincsen meglepetés, az Ultimate Team mód is visszatér az FC24 megjelenésével, elvégre ez az a játékmód, ami lázban tartja a közösséget. Erre már évek óta rájött az EA Sports, így látszólag ennek a módozatnak a fejlesztése a prioritás már évről évre.

Persze mindig kell valami újdonság, ez az, ami mozgásban tartja a játékot, na meg értékesíti a szoftvert a pénztáraknál. Az FC24 esetében az egyik legnagyobb újítás, hogy innentől kezdve női focistákat is nyithatunk majd a csomagokból, sőt mi több egyszerre játszathatjuk is őket a férfiakkal az Ultimate Team keretünkben.

Ami eddig nem volt tiszta, hogy hogyan fognak linkelni a férfiakkal, ám már tudjuk, a nemzetiségek mellett a klubok egyezése is számítani fog. Így tehát, ha a csapatunkban lesz Sam Kerr és Reece James is, mindkettő kap egy-egy összhangpontot a Chelsea miatt. Nem fog számítani, hogy az női Chelsea, vagy férfi Chelsea, ahol az adott illető játszik. A liga ellenben számítani fog, ott a Premier League nem lesz érvényes mindkét játékosra.

És ha már Ultimate Team, természetesen visszatérnek a promók is a játékba, elvégre ezek tartják mozgásban az egész játékmódot. Korábban már kiderült, hogy például a Ones to Watch milyen dizájnnal fog befutni az új programba, ám most egy újabb eseményt sikerült lebuktatniuk a leakereknek.

 

Ezúttal nem az Adidas, hanem a Nike fog szponzorálni egy eseményt, amihez igazán menő lapot gyártottak a fejlesztők. A promó fő színei a zöld és a fekete lesznek, valamint helyet kap a lapokon az ikonikus Nike pipa is, ami az új dinamikus képekhez hasonlóan túl fog nyúlni a kártyák szélein.

 

A fenti X-posztban (tweetben) látható az új dizájn, amit a Ones to Watch lapok fognak kapni az FC24 elején. Nagyon stílusos kártyák lesznek, amikre ugye az újfajta dinamikus képek kerülnek már. Nehéz nem szeretni az új stílusirányzatot, ha a játékmeneten semmit sem változtatna az EA Sports a FIFA 23-hoz képest, az FC24 akkor is jobb lenne, hiszen sokkal menőbb és szebb, mint elődje.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

3 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

5 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

5 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

5 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

5 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

6 óra telt el azóta...