A címben említett „titkos” szó talán kicsit túlságosan is erős, elvégre biztosan nem akartak fű alatt dolgozni a League of Legends fejlesztői. A gyakorlatban nagy valószínűséggel az történt, hogy kifelejtették a 13.16-os ciklus frissítésjegyzékéből ezt az egyetlen tételt, élesítették a csomagot, aztán hátradőltek, mondván „ez is kész van”.
Később viszont kiderült, hogy egy karakter a színfalak mögött kapott áldást, legalábbis nem sikerült szólni a közösségnek erről. Egy olyan karakterről van szó, akit igazán szeretnek a játékosok, viszont nagyon speciális a játékstílusa, így az elmúlt évek metájába nem igazán illett bele. A rutin viszont a karakter mellett szól, már az első szezonban lehetett nyüstölni.
A bajnok, akiről szó van nem más, mint Kassadin, az Üresség közkedvelt midese.
Maga a buff egészen szignifikáns, viszont szerencsére nem érintett minden képességet. Kassadin ultija lett erősebb a 13.16 megjelenésével, méghozzá egyenesen a sebzése, ami eddig az alap hasításán felül további sebzést a teljes AP 40%-ból kapott. Nos, az új verzió már ugyan ennek a 60%-át hasznosítja, vagyis 20%-kal lett erősebb a bajnok ultija, mint a 13.15 során volt.
Az is lehet, hogy nem volt szándékos buff, ám az biztos, hogy amíg még éles ez az egész és nem visszakoznak a fejlesztők, Kassadinnal számolni kell majd!
Gábor János 2024.02.01. - Végre ismét két ajándékot vág hozzád az Epic Games Store. A…
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…