Tech/Tudomány

Nem jut eszedbe a dal? – Dúdold el és a Youtube kikeresi!

2023.08.24. – Miközben leginkább azt szoktuk mondani, hogy a Youtube egy videómegosztó, valljuk be: mind használtuk már sima zenelejátszóként. Főként azért, mert az oldalon szinte minden zene és dal megtalálható, még olyanok is, amik egyes szolgáltatásokban nem elérhetők. Legalábbis a 90-es évek Hupikék Törpikék dalai tuti csak Youtube-on vannak fent.

Mind találkoztunk már azzal a problémával is, amikor egész nap az agyunkban ragad egy dal, mert valahol hallottuk vagy csak beugrott valamiért. Ugye milyen bosszantó, hogy nem tudni a címét? A Google kereső néha segít ebben, ugyanis szerencsére néhány egyszerű szó beírása után kidobja az adott dalt: leginkább a Youtube-ról.

A Youtube viszont egy olyan funkciót tesztel, amivel csak eldúdoljuk a dalt, és a rendszer kikeresi nekünk.

Dúdolgass a Youtube-on

A Google hivatalos leírása szerint augusztus 22-én indul a tesztelés az Androidos Youtube alkalmazásban. Ennek lényege, hogy a hangalapú keresés során elég csak eldúdolnunk egy adott dalt, és felismeri. Nem kellenek tehát többé konkrét szavak, vagy a háttérben valahol hallható zene hozzá. Csak dúdolgatás. Ha minden igaz, a kereső már három másodperc dúdolás után is képes felismerni az adott dallamot. Amennyiben sikerül, már ki is dobja nekünk az adott dalt a videók közt.

A funkció nem csak mikrofonnal működik majd, hanem fel is lehet tölteni egy korábbi dúdolgatást, és azzal keresgélni. Persze a rendszer nem újdonság, hiszen a Google Assistant, sőt a Shazam és a SoundCloud is régóta támogatja. A Youtube viszont eddig kimaradt a szórásból, ám a teszt jelentheti azt, hogy hamarosan mégis megkapjuk. Reméljük, sikeres lesz a teszt.

Közben egyébként a YT mindent megtesz annak érdekében is, hogy előfizessünk a Premium szolgáltatásra. Ez többek között azzal érik el, hogy egyre nehezebben lesz áthidalható a reklámok megnézése. Arról nem is beszélve, hogy hamarosan tényleg búcsút kell intenünk a reklámblokkolóknak is, ugyanis egyáltalán nem nézhetünk majd Youtube-ot, ha be lesz kapcsolva.

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

6 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

7 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

7 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

9 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

10 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

11 óra telt el azóta...