Film/TV

Egy magyar művész Legóból alkotja újra a kedvenc filmjeink ikonikus jeleneteit

2022. 08. 09. – Az interneten bóklászva elég sok menő dologba belefuthat az ember, mint például legutóbb a Harry Potter szereplőket a könyvek alapján elképzelő képekbe, vagy az animációs filmek és sorozatok karaktereit a valóságba átültető mesterséges intelligencia csodáiba.

Pontosan így, szinte teljesen véletlenül jöttek velem szembe a Brick Panda nevű művész egészen lenyűgöző alkotásai is, melyeken LEGO-figurák főszereplésével elevenednek meg a kedvenc filmjeink ikonikus jelenetei. Mivel eléggé elvesztem a zseniális képek csodálatában, beletelt egy kis időbe mire rájöttem, hogy valójában egy magyar, pontosabban egy budapesti alkotó munkáiról van szó.

A művész személye sajnos nem ismert, így csak az álnevén említhetjük, azt azonban – a BoredPandának hála – sikerült kideríteni, hogy miként hozza tető alá a remekműveket. Eszerint a képeken nagyjából 2-3 órát dolgozik, mire elnyerik végső formájukat – ezalatt pedig a beállítást, a fotózást és a Photoshopos utómunkát kell érteni. Ez utóbbi miatt nem is tartja magát igazán fotósnak Brick Panda, ugyanis a legnagyobb munka a digitális képszerkesztéssel van.

„Sokkal képzettebb legófotósok is vannak. Még csak profi felszerelésem sincs. A világításhoz például többnyire az asztali lámpáimat használom. És nincs fényképezőgépem sem, így az iPhone-ommal készítem a képeket. A fotóim vonzerejének nagy részét szerintem a Photoshop utómunka teszi ki.” – jegyezte meg a portálnak.

Mivel a pesti művész nagy Star Wars-, Gyűrűk Ura- és Jurassic Park-rajongó, ezért – sok más mellett – ezekből a filmekből készít Legós jeleneteket. De a legendás filmeken túl nagyon szereti még a videojátékokat is, kiváltképp a The Witchert, így a Ríviai Geralt kalandjairól is készült pár remekmű, amit azért is volt nehéz Legóba átültetnie, mert ebből nem készültek hivatalos Lego-szettek. Ellenben a másik kedvencével, a Horizon Zero Dawnnal.

„Gyakran kérdezik tőlem, hogy milyen profi fényképezőgépet és felszerelést használok. Amikor elmondom nekik, hogy a fotóimat egy telefonnal készítem, vagy hogy egy színes szemeteszsákot használok színes fények előállításához, csodálkoznak, hogy ez lehetséges. Szóval azt tanácsolom mindenkinek, aki szeretne valami kreatív dologgal foglalkozni, hogy kezdjen el egy olyan hobbit, ami érdekli. Engedjétek szabadjára a kreativitásotokat, mert nem minden függ a professzionális felszereléstől.” – inspirál mindenkit a magyar művész.

Star Wars-franchise

A Gyűrűk Ura-filmsorozat

Jurassic Park-filmsorozat

Mátrix

A Karib-tenger kalózai

James Bond

Bosszúállók

Terminátor

Dűne

Ponyvaregény

Peaky Blinders

Ragyogás

The Batman

The Witcher

Horizon: Zero Dawn

Ha pedig nem semmiképp sem szeretnél lemaradni Brick Panda legújabb alkotásairól, akkor mindenképpen kövesd be őt Instagramon, ha pedig támogatnád is az elképesztő munkáját, akkor azt Patreonon teheted meg. Ez utóbbiért cserébe egyébként egy csomó exkluzív tartalmat is kapunk:

  • legelőször a támogatók láthatják az elkészült csodákat
  • bepillanthatunk a kulisszák mögé, azaz láthatjuk a képek elkészültét
  • 2000 forintért cserébe pedig egyedi háttérképeket is kapunk.

Ezt is érdemes megnézned:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

5 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

8 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

8 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

8 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

8 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

8 óra telt el azóta...