Tech/Tudomány

Régen nem tudtuk, ma már nem kérdezzük, mire volt jó a képernyővédő

2023.08.16. – Azok, akik még a hőskorban találkoztak a számítógépek világával, jól tudják, hogy régen milyen dolgokat kellett megszokni a használat során. Az egyik legjellemzőbb dolog a régi monitorokon szinte kötelező képernyővédő animáció volt, aminek egy-egy változatát a mai napig nem tudjuk kiverni a fejünkből.

A sok-sok paca, ami ide-oda cikázott, a csőlabirintus, vagy éppen csak a hullámzó Windows logó. Mind-mind olyan emlék, ami sokat számára a világot jelenti. Ám valamiért tény, hogy akkor nem sokan tudtuk, hogy mi a lényege a látványon túl. És mivel ma már nincs is szükség rá, természetes, hogy sok fiatal nem is tudja, hogy mire volt jó a képernyővédő.

Egykor hasznos célt szolgált minden képernyővédő, ma már nincs rá szükség.

Mire volt jó a képernyővédő, avagy a screensaver?

Akármilyen PC-felhasználóról beszélünk, a 90-es években és a 2000-es évek elején mindenkinek megvolt a kedvenc képernyővédője. Ezek az animációk akkor indultak el a monitoron, amikor sokáig nem csináltunk semmit a gépen. Jelentőségük szó szerint a védelemben volt, ezek nélkül ugyanis hamar kidobhattuk volna a monitort az kukába.

Bár még ma is használjuk őket, valójában már nem szolgálják ugyanazt a célt, mint régen. A régi katódsugárcsöves (CRT) monitorokon és televíziókon, ha túl sokáig hagytuk ugyanazt a képet a kijelzőn, az beleéghetett a képernyőbe. Ugyanazon kép folyamatos megjelenítése miatt a képernyő belsejében lévő foszforbevonat beégett, sőt néha tönkre is ment a monitor.

Szó szerint örök időkre egy képet láthattuk halványan a tévén vagy a monitoron. Régen ha elaludtunk a tévé előtt, és éjjel az adásszünet felirat volt a képernyőn, az szépen beleéghetett a kijelzőbe. Pontosan ezért jött létre a képernyővédő megoldás, melyek megakadályozta ezt.

A képernyővédő egy bizonyos idő után bekapcsol, folyamatosan mozgó animációval, így védve a monitort a mozdulatlan képektől. Bár a képernyővédő ma már nem látja el ezt a célt, azért még létezik és hasznos is lehet. Például hogy bárki ne nézhesse meg, mit böngésztünk legutóbb, miután otthagytuk a gépet. Persze az egér megmozgatása után úgyis kiderül….

Ez is azt a kort idézi:

DV

Korábbi cikkek

Legyünk náluk okosabbak! – Életveszélyes Tesla-Apple trend terjed a neten

2024.02.06. - Az a baj a méregdrága új kütyükkel, hogy javarészt azok vásárolják meg őket,…

24 perc telt el azóta...

Xbox Game Pass: ezek a legújabb címek, amelyeket februárban tolhatsz

Gábor János 2024.02.06. - A Microsoft bejelentette az Xbox Game Pass konzolra, PC-re és Xbox…

24 perc telt el azóta...

Ezekre a szabályokra és korlátozásokra épül majd a Warzone Ranked

Február 7-én új korszakot köszönthetünk a Call of Duty életében. Ekkor startol ugyanis a Warzone…

53 perc telt el azóta...

Még a Marvel’s Avengers számait sem éri el a Suicide Squad Steamen

2024.02.06. - Amikor tragikusan rossz szuperhős-játékról van szó, akarva akaratlan a Marvel's Avengers ugrik be…

1 óra telt el azóta...

Nem bírsz várni? Ezzel a 7 játékkal hangolódj az új Indiana Jones játékra!

Gábor János 2024.02.06. - Minden idők legmenőbb professzora idén érkezik, és mindannyiunk szép emlékei miatt…

2 óra telt el azóta...

Már előrendelhető a GTA VI 48.000-ért, de jobb, ha még vársz

2024.02.06. - Igen sokat kell még várni arra, hogy a Grand Theft Auto következő része…

2 óra telt el azóta...