Nincsen meglepetés, az Ultimate Team mód is visszatér az FC24 megjelenésével, elvégre ez az a játékmód, ami lázban tartja a közösséget. Erre már évek óta rájött az EA Sports, így látszólag ennek a módozatnak a fejlesztése a prioritás már évről évre.
Persze mindig kell valami újdonság, ez az, ami mozgásban tartja a játékot, na meg értékesíti a szoftvert a pénztáraknál. Az FC24 esetében az egyik legnagyobb újítás, hogy innentől kezdve női focistákat is nyithatunk majd a csomagokból, sőt mi több egyszerre játszathatjuk is őket a férfiakkal az Ultimate Team keretünkben.
Ami eddig nem volt tiszta, hogy hogyan fognak linkelni a férfiakkal, ám már tudjuk, a nemzetiségek mellett a klubok egyezése is számítani fog. Így tehát, ha a csapatunkban lesz Sam Kerr és Reece James is, mindkettő kap egy-egy összhangpontot a Chelsea miatt. Nem fog számítani, hogy az női Chelsea, vagy férfi Chelsea, ahol az adott illető játszik. A liga ellenben számítani fog, ott a Premier League nem lesz érvényes mindkét játékosra.
És ha már Ultimate Team, természetesen visszatérnek a promók is a játékba, elvégre ezek tartják mozgásban az egész játékmódot. Korábban már kiderült, hogy például a Ones to Watch milyen dizájnnal fog befutni az új programba, ám most egy újabb eseményt sikerült lebuktatniuk a leakereknek.
Ezúttal nem az Adidas, hanem a Nike fog szponzorálni egy eseményt, amihez igazán menő lapot gyártottak a fejlesztők. A promó fő színei a zöld és a fekete lesznek, valamint helyet kap a lapokon az ikonikus Nike pipa is, ami az új dinamikus képekhez hasonlóan túl fog nyúlni a kártyák szélein.
A fenti tweetben látható az új dizájn, amit a Ones to Watch lapok fognak kapni az FC24 elején. Nagyon stílusos kártyák lesznek, amikre ugye az újfajta dinamikus képek kerülnek már. Nehéz nem szeretni az új stílusirányzatot, ha a játékmeneten semmit sem változtatna az EA Sports a FIFA 23-hoz képest, az FC24 akkor is jobb lenne, hiszen sokkal menőbb és szebb, mint elődje.
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…