Tech/Tudomány

Óriási nemzetközi sikert aratott a MAGYAR gimnazista mobilalkalmazása

2023.08.15. – A Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium idén végzett diákja, Kovács János Magyarországot képviselve 83 ország delegációja előtt mutatta be MateKIT nevű matematikai oktatóprogramját a 64. London International Youth Science Forumon – kürtölte világgá a nagyszerű hazai sikert a hiros.hu.

A július 26. és augusztus 9. között megtartott eseményen a magyar fiatal mobilalkalmazása nagy elismerést aratott. Az azóta bárki számára teljesen ingyenesen letölthető app célja, hogy a matematika tananyag tanári útmutatás alapján történő elsajátításához, órai munkák értékeléséhez, dolgozatok előtti típusfeladat gyakorlásra, felvételire való felkészüléshez, differenciáláshoz nyújtson támogatást.

A program tartalmaz néhány kifejezetten tárgyhoz kötődő játékot is, például a jól ismert számkirályt.

Azért alkalmas ennyi mindenre, mert feladatgenerátorokat alkalmaz, naplózza a jól, illetve rosszul megoldott feladatokat, minden megoldás után értékel, ezáltal könnyen osztályozhatóvá válik az órai munka. Amennyiben a gyerekek már ismerik, akkor tanárhiányosabb, helyettesítésekkel tűzdelt időszakban egy nem szakos helyettesítőnek is jó eszköz lehet.

A MateKIT a közlemény szerint az általános iskolás matematika törzsanyagát tartalmazza, viszont eredményesen használható szakközépiskolákban, technikumokban, illetve gimnáziumok nyelvi előkészítő osztályaiban is. Sőt, az alkalmazással állítólag hatékonyan fel lehet készülni a középiskolai felvételire is.

A kéthetes esemény alatt a fiatalok számos természettudományos előadáson vehettek részt, melyeket neves tudósok, professzorok tartottak. Meglátogattak nagyhírű tudományos intézményeket, kutatólaboratóriumokat, valamint a híres oxfordi és Cambridge-i egyetemeket. Megismerkedtek a londoni egyetemi rendszerrel és az angliai kutatói munkával is.

A szervezők a tudományos előadásokon túl kiemelt figyelmet fordítottak a kulturális tevékenységekre is, így a programot múzeum- (Science Museum, Natural History Museum) és lehetőség szerint színházlátogatások színesítették. A diákok részt vehettek továbbá híres angliai látványosságokhoz tett fakultatív kirándulásokon, pl. láthatták a Stonehenge-t, London Eye-t és a Buckingham Palace-t. Több program is lehetővé tette a résztvevő országok diákjai számára a kulturális interakciót. A magyar delegációnak köszönhetően egy este a kalotaszegi táncokba nyerhettek betekintést a fiatalok. Egy másik este pedig moldvai magyar néptáncot tanulhattak a résztvevők.

A MateKIT mobilalkalmazást egyelőre csak Androidos eszközökre lehet letölteni a Google Play Store-ból, iOS-es verzióról sajnos még nem tudni.

De nem a fiatal Kovács Jánosé az egyetlen magyar siker – akinek ezúton is gratulálunk a példás sikeréhez:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

8 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

9 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

9 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

11 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

12 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

13 óra telt el azóta...