2023.08.08. – A külföldi és a magyar gamer sajtó is gigantikus csalódásról cikkez a frissiben bejelentett Red Dead Redemption újrakiadás kapcsán, én azonban egy merőben eltérő álláspontot képviselek. A legeslegnagyobb szerencsénk ugyanis, hogy a Rockstar a klasszikus GTA-k remasterelésére tett próbálkozása után nem kísérelte meg hasonló módon modernizálni az egyik legjobb, eredetileg 2010-ben megjelent alkotását, mivel könnyen abból is egy hasonló katasztrófa lehetett volna.
Meg amúgy is, a fejlesztők sohasem állították, hogy a Red Dead-sorozatuk második, míg a Redemption első részét fel fogják újítani, amit csupán a „közeli, megbízható forrásaikra” hivatkozó szivárogtatók terjesztettek el. Szóval akkor mire is ez a nagy csalódottság? A 13 éves programon ugyan nyomot hagyott az idő vasfoga, pláne a RDR2 árnyékában, de még így is egy mai napig egy gyönyörű, abszolút élvezhető és szórakoztató játék.
Az pedig külön öröm, hogy végre PlayStation 4-re, PS5-re, illetve Nintendo Switchre is megérkezik. Sőt, nem az alapjátékot, hanem a Game of the Year kiadást porolják le, ami egybe csomagolva tartalmazza az önálló Undead Nightmare kiegészítőt is. Ez utóbbi egy máig kivételes és példaértékű DLC, amelyben egy teljesen új, de a fő sztorihoz egyáltalán nem kapcsolódó alternatív vadnyugati zombihorrort ismerhetünk meg – és amihez később csak a The Witcher 3 kiegészítőinek sikerült tartalmilag felnőni.
A Red Dead Redemption újramelegítésében talán azt nehezményezhetjük, hogy PlayStationön valószínűleg nem lesz megnövelt képkockaszám és felbontás, mint ahogyan Xbox One, One X és Series konzolokon. A kultikus játék ugyanis még 2018-ban kapott egy masszívabb tupírt a Microsoft gépein, aminek köszönhetően sokkal szebben és simábban, 4K-ban lovagolhatjuk körbe a felfedezetlen Amerikát John Marston lovának hátán.
De ez inkább az Xbox visszafele kompatibilitásának és a rendszerének az érdeme, mintsem a Rockstaré. De ezzel együtt is nagyszerű, hogy elérhető lesz PS4-en és Nintendón a játék, hisz míg előbbi nem képes futtatni az eredetileg PS3-ra megjelent címeket, addig utóbbinak egyetlen gépén sem volt még elérhető soha. A PC-sek viszont megint kimaradnak a buliból…
Egy másik problémája, hogy míg Xboxon a felskálázást ingyen megkapják a játékosok, addig az eredeti új lemezekre való kinyomásáért 50 dollárt/eurót, azaz kb. 20.000 forintot kér el a Take Two.
A Red Dead Redemption + Undead Nightmare egybecsomizott kiadása digitálisan augusztus 17-én jelenik meg PS4-re és Nintendo Switchre, a dobozos kiadás pedig október 13-án érkezik a boltok polcaira. Ha azonban utóbbi olyan lesz, mint annak idején a GOTY kiadás, akkor érdemes lehet ezt megvárni, mert akkoriban kaptunk mellé egy menő kétoldalú posztert és egy hatalmas elég részletes térképet. Reméljük a régi felbontás és a képkockaszám mellett a Rockstar ezt a jó szokását is megtartja.
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…